Anna és Nóri tengeri jogosítvány

Anna és Nóri lányaim tengeri vizsgája 2009.08.22.-09.05.

A sikeres balatoni próbaút után, ahol kiderült hogy a lányaimnak is tetszik a vitorlázás, nagyobb terveket kezdtem szőni. Én nem taníthattam őket, hiszen még alig jártam előttük tudásban, és még én is úgy éreztem hogy mielőtt tengerre merészkednék egyedül, legalább egy hetes úton részt vennék hozzáértők társaságában, hátha elleshetek egy-két hasznos dolgot. Aztán ha ezen túl vagyunk, akkor jöhet az önálló tanulás. Ezért ismét előtérbe került Bokor Imre személye, akit szakértőnek tekintek ezen a téren. Imre kidolgozott számunkra egy kedvező ajánlatot, amit el is fogadtunk, így augusztus 22.-én ismét az Adrián voltam, most a lányaim társaságában. Újra birtokba vehettük Imre egyik hajóját a Bavaria 44 típusú Konok-ot. Egy hétig a sukosani kikötőben voltunk, Imre hajóján aludtunk. Három napon keresztül napközben Anna és Nóri, Imre tanfolyamán vett részt, ahol a B típusú tengeri vizsgára készítette fel őket. Én addig a kikötőben tébláboltam, néztem hogy javítják a hajókat, vagy a strandon múlattam az időt. Esténként pedig nagyokat sétáltunk a lányaimmal a környéken. Ide csak egy képet tettem be, de ha rákattintasz a képre, akkor feljön a sukosani album. Erre a lap többi részén már nem figyelmeztetlek, csak gondoltam hátha valaki nem veszi észre a kép alá írva hogy album. :)

Élveztem az itt eltöltött időt, de azért már nagyon vártam hogy kifuthassunk a tengerre egy igazi nagy túravitorlással. Ha lassan is, de közeledett ez az idő is. Lányaim szerdán sikeresen levizsgáztak, nagy öröm volt mindnyájunknak a sikeres vizsga. Nagy anyagot kell elsajátítani, rövid idő alatt. Ráadásul aki soha nem foglalkozott vitorlázással annak az egész anyag ismeretlen. A szombati indulásig lévő két napot Zadar és a környék bejárásával töltöttük el.

2009 Augusztus 28 – Péntek

Péntek este megérkezett két útitársunk Dorka és Zsolt. Ők tapasztalt vitorlázók, nem tanulni jöttek, csak élvezni a vitorlázást. Első napi úticélunk a 75 mérföldre Vis szigetén lévő Komiza, úgyhogy korán kellett keljünk hogy időben odaérjünk.

Ezt az utat járjuk be a héten. 260 tengeri mérföld

2009 Augusztus 29 – Szombat

első nap 74 mérföldet tettünk meg

Reggel 1/2 6-kor, rövid készülődés után el is indultunk. Én természetesen kértem ébresztést, mert jelen akartam lenni első tengeri vitorlás utam indulásánál, sőt én szerettem volna kihajózni a kikötőből. Megkaptam a lehetőséget, más nem is kapkodott érte, csak hárman fiúk keltünk fel az induláshoz. Zsolt a mooring köteleket dobta le, Imre pedig rám felügyelt hogy mindent jól csinálok-e. Szerencsére, mert sajnos nem csináltam jól. Ugyanis a szűk hely miatt a nagy hajóval csak az orrsugár kormány használatával lehetett kiállni, az meg sajnos az én logikám szerint fordítva volt bekötve, szóval még rosszabbat csináltam mintha nem használtam volna. Szerencsére Imre időben közbelépett így csak a rézsút szemben álló hajó horgonyával koccant össze a mi horgonyunk. a hangos ébresztőn kívül más baj szerencsére nem történt. Gondolkoztam hogy ezt a bakit közzé tegyem-e, de mivel a történethez hozzá tartozik és azóta sem csináltam még csak hasonlót sem (igaz azóta sem voltam orrsugár kormányos hajón :) ), úgy gondoltam hogy fölvállalom.

Az incidens után már minden simán ment. Kihajóztunk és elindultunk Komiza felé. A napfelkelte már a vízen ért bennünket. Szép sima vízünk volt, de ez sajnos azt jelentette hogy szelünk egy kicsi sem, így motoroztunk.

Szép lassan eljutottunk a Kornátokon való átkelési ponthoz. Itt már felébresztettem a lányaimat hogy ők is láthassák ezt a kopár de mégis csodálatos sziget vonulatot.

Kornátok

Ahogy beljebb mentünk a Kornátok szigetei közé, egy nagyon sűrű ködfüggönyön kellett áthatoljunk. A láthatóság 50 m körüli volt. Kezdtem magam rosszul érezni a korábban kényelmesnek tűnő 7.5 csomós utazási sebességünktől, de tapasztalt vitorlás társaim továbbra is nyugodtan beszélgettek és nem zavarta őket semmi. Megkérdeztem tőlük hogy miért is nem vagyunk idegesek ettől a vakon rohanástól? Erre az volt a válasz, hogy én vagyok a kapitány, ők csak utasok. Gyorsan le is lassítottunk. :)

Ezen a ködön kellett átmenjünk.

A láthatóság.

Amint kiértünk a ködből, megláttuk hogy pár száz méterrel arréb nagy vadászat folyik. Azt hittük, hogy delfinek ugrálnak ki a vízből, de közelebb érve felismertük, hogy tonhalak. Nagy csata zajlott a víz alatt és ennek hevében néha fent is megmutatkoztak.

Egyre feljebb jött a nap, jó meleg lett, így én is kedvet kaptam az úszáshoz. 90 m a vízmélység, ha lenézel mindenfelé gyönyörű mélykék színt látsz. Azt ugye mindenki tudja, hogyha a sós tengervíz belefröccsen a szemébe, akkor az csíp. Sokan nem akarják nekem elhinni, ha még nem próbáltátok próbáljátok ki, ha kinyitod a szemed a víz alatt, akkor egyáltalán nem csíp. Nem tudom hogy mi a magyarázata, de így van.

Lányaim még nem kívánták a hűsítő vizet.

Már nagyon vártam hogy mikor vitorlázhatunk, de ma nem kényeztetett széllel az időjárás. Ennek ellenére élveztük az utazást. Három óra körül érkeztünk meg Komiza-ra. Kicsit rendbe szedtük magunkat és elindultunk megnézni a várost. Mivel elmentünk a várostól 2-3 km-re levő templomhoz is, ezért a túra végére besötétedett és a keskeny utcácskákkal teli jellegzetes mediterrán kis városban már csak esti fotókat tudtunk készíteni, de a templomot mindenképp megérte közelebbről megnézni.

2009 Augusztus 30 – Vasárnap

46 mérföldes út

Másnap sajnos rossz időre ébredtünk. 25 csomós szél a kikötőben és eső. Imre ezért úgy döntött, hogy várunk egy kicsit amíg enyhül a szél és talán az eső is eláll. Fél vagy egy órát kellett csak várni, a nagy szél elfújta a felhőket és az ereje is csökkent. A baj az volt hogy a nap még nem sütött és a hullámok is fél-egy méteresek voltak, így esélytelen volt megnézni a Kék barlangot, amiért ide jöttünk. A horvátok szerint Európa legszebb kék barlangja, az olaszok ezen vitatkoznak, de hogy eldönthessük ahhoz mindkettőt kellene látni. A barlang a szemközti Bisevo szigeten van 4.5 mérföld távolságban Komizától. A bejárata nagyon alacsony ezért hullámzásban nem lehet bemenni, napsütés nélkül meg értelme sincs mert a víz alatt beszűrődő napsugaraktól nyeri el azt a varázslatos kék színét. Nóri kapitánysága alatt Lastovo felé vettük az irányt. Ma volt szelünk, gondoltam végre vitorlázunk. De nem, mert szembe kaptuk. Én ugyan mondtam hogy cikk-cakkban mehetnénk, de tapasztaltabb ( vagy lustább? :) ) útitársaink leszavaztak. Így ma is motoroztunk. A hullámok miatt tengeribetegek ugyan még nem voltunk, de enyhe émelygést éreztünk, ezért kitartóan szemmel tartottuk a partvonalat, ha nem látsz partot akkor a horizontot (tenger és ég találkozási vonala) kell nézni, mindenképp valami fix pontot, szopogattuk a negrót és kiálltunk a hajó végébe hogy a fejünk a bimini (árnyékoló) felett legyen és érje a szél. Ezek a praktikák lassan elmúlasztották az émelygést, a nap is kisütött, a szél is lejjebb adta és a víz is kezdett kisimulni. Ahogy elhagytuk Vis szigetét fordulnunk kellett, így a szél sem szemből fújt már. Felhúzhattuk a vitorlákat. Végre!!! :) Fél órát élvezhettük, mert utána elállt a szél, de legalább egy kicsit vitorláztunk.

Délután négy körül megérkeztünk Lastovo sziget nyugati partjaihoz. Sok kis sziget, hadihajó bunker és horgonyzó hajók között vezetett az utunk a kikötőhöz.

A kikötő egy szálloda előtti partszakaszon van. A mosdó pedig a szálloda oldalában. Ennél szebbet és tisztábban tartottat nem sok helyen találni. Kikötés után szétnéztünk a környéken és közben boltot is kerestünk mert pár dologra szükségünk lett volna. Mivel boltot sehol nem találtunk, megnéztük a pilot könyvben. Mi Pasadurban voltunk és a könyv szerint bolt csak Ubliban van. Pár kilóméteres séta, ez úgyis hozzátartozott a napirendünkhöz esténként. Ráadásul az út a tengerparton vezetett, szép környezetben.

2009 Augusztus 31 – Hétfő

31 mérföldes út

Másnap, amikor mentünk kifizetni a hajót, a recepció mellett megtaláltuk a boltot. :) De a tegnapi sétát így sem bántuk.

A mai reggel Dorka hajózott ki és Nóri kötött ki délután. Próbáltuk úgy elosztani, hogy mindenkire jusson kihajózás is kikötés is kapitányként, persze aki részt akart venni a tanulásban. Már lassan kezdett természetessé válni, hogy szelünk az nincs és motorozunk. Így volt idő rá, hogy megtanuljuk a szextáns kezelését. A mindennapi életben a kényelem miatt biztos hogy a GPS-t, vagy a Chartplotter-t fogom használni, de szeretem tudni azt is hogy hogyan lehet elboldogulni nélkülük. A mai világban néha azt érzem, hogyha egyik pillanatról a másikra megszűnne a motorizáció és az áram, az emberek többsége tehetetlenül éhen halna. Annyira hozzászoktunk az életet kényelmessé tevő elektromos kütyükhöz, hogy nehéz lenne lemondani róluk. És az az érdekes hogy nem is ismerjük őket, csak használni tudjuk, de fogalmunk sincs hogy működnek. Tisztelet a kivételnek. Olvastátok Asimov: Alapítvány trilógiáját? Tudom ajánlani, bár a mai emberek már csak blogot olvasnak. :) Az egyik alapítvány kötetben volt hogy amikor a birodalmi civilizáció már hanyatlik, az emberek használják az atomerőművek által termelt áramot, de a tudósok képzése leállt és már senki nem tudja hogy kell új erőművet gyártani, vagy a régit megjavítani. Vagy elgondolkoztatok már azon hogyha egy csoda folytán pár száz évvel vissza utazhatnánk az időben, vajon mi hasznunkat vennék az akkori emberek? Tudnánk segíteni nekik hogy technikailag fejlődjenek egy nagyot? El tudnám mondani, hogy az árammal mennyi mindent tudtunk kényelmesebbé tenni. De hogy csináljunk áramot? Vasmag köré drótot tekerünk és mágnes körül forgatjuk, de vajon működne? Lehet hogy sikerülne, ha találnék egy Leonardo da Vinci-t és adnék neki ötleteket, de lehet hogy nem. Elég elvontra sikerült ez a magyarázat, hogy miért akarok használni egy elektromosságot nélkülöző helymeghatározó eszközt. Lehet egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy érdekel. :) Az alábbi képen levő hegycsúcson gyakoroltuk a használatát, mert Imre nem bízott a műszeren lévő szűrőkben eléggé ahhoz hogy a napon gyakoroljunk.

Amikor közeledtünk Mljet szigete felé, akkor Imre megkérdezte hogy merről kerüljük a szigetet. Nyugatról közeledtünk a szigethez, így a beugratós kérdésre a rossz válasz az lett volna hogy balról. Ugyanis egy tengerész nem mond ilyet, csak égtájat. :) Mivel a kerülési irányhoz legközelebbi fő égtáj az észak volt, ezért egyből rávágtam hogy északról. Imre és Zsolt szerint akik a legjobban értettek a hajózáshoz pedig a sziget keleti partja felől. Ebből egy negyedórás vita kerekedett. Nem azért vitatkoztam, mert azt hittem a két tapasztalt hajóssal szemben hogy én vagyok az okosabb, hanem csak nem értettem az ő logikájukat, ők meg az enyémet. Mindketten próbáltuk más irányokból magyarázni az igazunkat, a végén már éppen kezdtem beletörődni hogy nem fogjuk egymást megérteni, a többiek ezt már tíz perccel ezelőtt elkönyvelték volna. :) Ekkor Imrének megvilágosodott, hogy én mit mondok és azt mondta hogy tulajdonképpen igazam van. Nem kis büszkeséggel töltött el. :) Viszont rögtön utána ő is kimondta a "varázs mondatot", amitől én is megértettem hogy nekik is igazuk van. Ugyanis az Adrián a hajósok az olasz partokat hívják nyugati partnak a horvátot pedig keletinek. Ha ezt tudod, akkor innentől világos hogy a sziget olasz part felőli oldala a nyugati, a horvát part felőli pedig a keleti. Igaz hogy igazából északkeleti, de az emberek ha tudnak egyszerűsítenek, így a szokásjog alapján keleti.

Polace településen kötöttünk ki. Mljet egy nemzeti park, így aki ide jön annak belépődíjat kell fizetnie. Ebben benne van az is hogy átvisznek a sziget túl oldalán lévő sós tóhoz, aminek ugyan van összeköttetése a tengerrel, de nem szabad hajóval bemenni, legfeljebb kenukkal, amiket láttunk is. A tavon van egy kis sziget egy templommal. Ide hajóval átvisznek, ami szintén benne van a jegy árában. Mindenképp érdemes a szigetet és a templomot megnézni, nagyon hangulatos. A szigeten nincs kikötő. Lehet horgonyozni, bójára kötni, vagy valamelyik étterem stégjéhez. Mi az utóbbit választottuk. Már messziről integetnek az éttermektől ha meglátnak egy hajót hogy köss ki hozzájuk. A kikötésért nem kell fizetni, de abban az étteremben kell vacsorázni, ez a fizetség. Csak az áramért kell külön fizetni, de végül azt nekünk másnap elengedték. Lehet jól fogyasztottunk. Kikötés után egyből megrendeltük a képeken látható vas búra alatt parázson megsütött polipot, hogy mire visszajövünk a templomtól egyből lehessen vacsorázni. A vas búrának van rendes horvát neve csak nem jut eszembe. Épp indultunk volna, amikor nagy csattanással "kikötött" egy hajó. Akkora lendülettel csapódott be a stég oldalába hogy eltört a deszka. A hajónak viszont semmi látható baja nem lett. Jól megépítették. A kis incidens után megkerestük a buszt és átmentünk a tóhoz, ahol hajóra szálltunk és bejártuk a kis szigetet. Az egyik képen Anna a kezében tart egy szeget, a templomot éppen felújították és az egyik munkás Anna lábára ejtette a magasból. Még jó hogy nem a kalapács esett le. Miután visszatértünk a kis szigetről a nagy szigetre :), mi nem vártunk a buszra, mert a sofőrök ráérősen beszélgettek és a táv úgyis csak három kilóméter volt. Ennyit meg szoktunk esténként sétálni, meg kíváncsiak is voltunk hogy olyat láthatunk amit a buszról nem. Élveztük az erdőben a sétát. Miután megérkeztünk, megvacsoráztunk. Tudom ajánlani az éttermünket, Ogigija a neve, de gondolom a többi is hasonlóan jó. Vacsora után még megnéztük az esti falut és miután lejártuk a vacsorát, lefeküdtünk.

2009 Szeptember 1 – Kedd

17 mérföldes út

Másnap reggel Anna kapitány irányítása mellett indultunk Korcula felé. Az út nem volt hosszú, de a korcsulai csatornában annál forgalmasabb a sok nagy hajótól. Persze még mindig motoroztunk, mert szelünk az egy szál sem. :) Ma csak 17 mérföldet tettünk meg, mert az út úgy lett felépítve, hogy az első nap tettük meg a leghosszabb távot, utána pedig már kisebbeket. Így legalább, mivel kora délután megérkeztünk, volt helyünk a kikötőben is és időnk is volt nézelődni még napfénynél.

Korcula egy kicsi, legalábbis az óváros, de nagyon szép település. Szerintem az egyik legszebb Horvátországban azok közül ahol eddig jártam. Telis-tele szűk, hangulatos sikátorokkal. A horvátok azt tartják róla hogy Marco Polo itt született, de ezzel is mint még pár dologgal, vitában állnak az olaszokkal. Mivel viszonylag korán, már három órakor kikötöttünk, ezért volt időnk még napfénynél megnézni az óvárost. Utána egy gyorsétkezdében megkóstoltuk a csevapcsicsás "hamburgert" és kis pihenő után folytattuk a nézelődést az új városrészben. Ez sokkal kevésbé volt figyelemre méltó, de nem bántuk meg hogy lefekvés előtt a vacsorát lemozogva sétáltunk benne egyet.

2009 Szeptember 2 – Szerda

37 mérföldes út

Ma, ha nem is végig, de elkezdett fújni a szél és legalább a két csatornában, Korculánál és Hvarnál, felerősödött annyira hogy tudtunk haladni vitorlával. A két csatorna között hol vitorlával, hol motorral mentünk. Ezen a részen volt, hogy Annával bemerészkedtünk a vízbe és húztak bennünket kötélen. Ezt ugyan nem szabad csinálni, de mégis ajánlom mindenkinek hogy próbálja ki. :) Ma volt az első vita is, hogy merre menjünk. Az egyik lehetőség Scredo szigetétől nyugatra több mérföldre a parttól van egy tengeri fűvel benőtt, csak 3 méter mély terület. Mivel ilyen sekély a víz itt több fokkal melegebb mint a környező részeken, ezért ideális fürdőhely, távol mindenkitől. A másik lehetőség Hvar szigetén egy étterem meglátogatása volt. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy mi az elsőt választottuk volna, de sajnos nem mi győztünk. Sebaj, majd egyszer ha erre járunk biztos megnézzük. Ennek ellenére élveztük a napot mert azért menet közben volt fürdés és főleg hogy egész sokat vitorláztunk is.

Az alábbi jelenetet Palmizana (Pokol szigetek) felé tartva láttuk és először azt hittük menteni kell. A végén kiderült hogy egy kis srácot tanítottak arra hogyha felborul, utána hogy tudja talpra állítani a vitorlását. Ez nagyobb (tőkesúlyos) vitorlásoknál megoldott, mert szinte fel sem tudnak borulni, ha mégis, főleg a déli viharos óceánon nagy törőhullámoktól, akkor is pillanatokon belül talpraállnak. A képen látható kis svertes vitorlás képes felborulni.

Már sokat gondolkoztam rajta hogy mai szigetünknek miért Pokol szigetek a neve, hiszen a mai állapotok inkább a Paradicsomi állapotokhoz hasonlítanak jobban. Csendes kikötő, mindennel felszerelve. Na, jó a melegvíz az hamar elfogy. Egy hangulatos séta út, telis-tele kaktuszokkal a sziget túloldalán levő éttermekhez. Az éttermeknél egy homokos strand, igaz valamiért több fokkal hidegebb a víz az öbölben mint a környező tengerrészeken. Az öbölben sok hajó horgonyoz. Úgyhogy a mai állapotokból nem igazán lehet a névre következtetni. Talán régen, viharos időkben, nehéz lehetett a halászoknak átvergődni rajtuk ahogy Hvarba hazafelé tartottak, sokan zátonyra futhattak, de ez csak egy elképzelés és egyáltalán nem biztos hogy igaz. A szigetről Hvarba vízitaxikkal lehet átjutni 15-20 perc alatt 50 kunáért. Ezek a taxik rendszeresen indulnak a kikötőből, mivel a Hvarba látogató vitorlások nagy része itt köt ki, mert a Hvar-i városi kikötő hamar megtelik. 100 kunáért azonnal induló speed taxival is át lehet kelni. Mi most nem mentünk át Hvarba, Nóri elég rosszul érezte magát, még a szigeten való séta is nagy erőfeszítésébe került. Szerencsére a séta vége felé jobban lett és utána már ő is jobban élvezte a szigeten való barangolást.

2009 Szeptember 3 – Csütörtök

46 mérföldes út

Mai úticélunk Kaprije. Ide Dorka kedvéért mentünk aki elmondása szerint egy itteni étteremben evett egyszer egy fantasztikus halvacsorát. Mi még sosem voltunk a szigeten, így nekünk is jó célpont volt. Egész nap jó hátszelünk volt így tudtunk vitorlázni. Ez külön öröm. :) Végül is számunkra ez volt a lényeg. A szigetre már sötétedés után értünk és már a kikötőben sem volt hely. Bóják ugyan voltak, de akkor a társaságnak a csónak miatt jobban össze kellett volna hangolnia a partraszállást és a hajóra visszatérést. Szerencsére a kikötőmester észre vett bennünket és oda irányított a móló végéhez, ahol oldalt kiköthettünk. Ilyet még úgysem csináltunk, így ez is jó gyakorlás volt. A kikötő szolgáltatásai nem a megszokottak, se zuhanyzó, se wc. Csak kikötni lehet és áramot meg vizet vételezni.

A falvacska kicsi, pár étterem, egy bolt, esővízgyűjtő, templom, temető és pár ház. A környezet viszont szép, így tettünk egy vadregényes sétát végig a tengerparton.

2009 Szeptember 4 – Péntek

30 mérföldes út

Utolsó napunk a vízen, szerencsére jó szelünk volt, igaz hátszél aminél nem érezni annyira a sebességet, pedig néha 8 csomóval is mentünk. Menet közben sok oldalszelező vitorlást láttunk jól megdőlve, szinte látszott a tőkesúlyuk. Végül a kérésemre Sukosan előtt irányt váltottunk hogy mi is oldalba kapjuk a szelet és 20 - 25 csomós szélben 30 csomós befújásokkal száguldoztunk egyet. Ezt nagyon élveztem. A facebook-on van róla egy videó feltéve.

Este érkezés után még tettünk egy sétát és ezzel elbúcsúztunk a kikötőtől.

2009 Szeptember 5 – Szombat

Másnapra még erősebb lett a Bora (szél), ez minket már nem nagyon zavart, a közúti hidat szerencsére nem zárták le miatta. Ellenben Noémi és Leo a következő hetet akarták itt tölteni és ma utaztak, így folyamatosan küldözgettük nekik az sms-t az időjárás alakulásáról. Leo nem nagyon izgatta magát az nagy szél miatt, hisz mindig ilyenben szeretett volna vitorlázni. Ezen a héten ők egy kicsit túlestek a tűzkeresztségen, mert volt 30 csomós szél, 3-4 méteres hullámok és motor leállás egy zátony közelében miközben sodródtak a zátony felé. Voltak izgalmak ahogy utána elmesélte. Bár ahogy mesélte sok múlik a tapasztalaton, mert volt olyan nagy szelük hogy ők csak motorozni mertek és egy öreg horvát bácsi meg egyedül lazán elvitorlázott mellettük. Ugyan az az idő tapasztalattól függően lehet rettenetes vihar és kellemes vitorlázó idő is. Kicsit sajnálom hogy nekünk nem volt legalább egy ilyen napunk, mert jó lett volna megtapasztalni ezeket a körülményeket gyakorlott hajósok társaságában. De nekünk mára az autókázás maradt hazafelé.