Trogir, Telašćica, Murter

Zenkővel 2010.09.09. - 13.

Útvonalunk. 71 tengeri mérföld. Első nap 30 tmf, második nap 23 tmf, harmadik nap 18 tmf hajóztunk.

Zenkő írása:

2010. szeptember 9 – csütörtök

Őszi vitorlás kiruccanásom alkalmából, kedvezett az időjárás és még a repülőből csodálattal bámultam ki az ablakon a sok ezer kis szigetre, amelyek az Adriát ékesítik.

Berlinből müncheni átszállással Splitbe tartottam. Egy gyors pillantás Vodicére és Tribunjra a magasból és már tovább is haladtunk.

A tenger mélységének változása és türkiz színe még a repülő magasságából is nagyon jól észrevehető volt és hívogató.

István a spliti reptéren várt rám. Ahogy elhagytam a repülőtér épületét már is tele szívtam a tüdőmet a mediterrán levegővel. Gyorsan alkalmazkodtam a meleg levegőhöz megszabadulva a kabátomtól, amire már berlini hűvösebb őszi napokon szükség volt.

Vodicebe tartottunk egy kis városnézést beiktatva. Útközben Trogirban álltunk meg. A város lenyűgöző, megér egy sétát.

Hosszasan lehetne mesélni az óvárosról, történelméről, de mindezt már megírták helyettem az interneten és képek millióiban lehet gyönyörködni. Mondhatnám talán azt is, hogy oda sem kell utazni, de igenis megéri. Főleg ha egy jó kis vitorlázás vár rám. :)

Vodiceben meg egy teljesen más városkép fogadott, mint augusztusban. Péntek ellenére, nem volt a diszkóktól hangos a kikötő. Üdülők sétálgattak a parton és miután a csomagom Ibexre vittük és a vásárláson is túl voltunk, mi is csatlakoztunk a sétálók köréhez. A vásárlás nem volt olyan egyszerű, mert a boltban ahol szépen összeválogattuk a hétvégére való élelmet és a kocsival a pénztárhoz gördültünk, ott adták tudtunkra, hogy sajnos nem lehet kártyával fizetni. A környéken a nap folyamán tűz volt, valószínűleg erdőtűz és ezért áramkimaradások voltak. Emiatt nem működött az üzletek kapcsolata a bankkal. Gyorsan pénzváltóhoz mentünk és még épp zárás előtt sikerült kunához jutni. Azzal szaladtunk is a legközelebbi boltba, hogy még zárás előtt odaérjünk. Most már gyorsabban kerültek a kosárba a kaják, mivel már meg volt az elképzelés, hogy mi lesz a hétvégi menü.

A kikötőbe visszaérve a recepcióra mentünk, hogy beírassuk a nevem az utas listára, a hétvégére. De hát az áramkimaradás itt is keresztbe tett, mert nem működött az internet és hát ma már minden azzal működik, na ha már épp működik. :)

Augusztusi látogatásom alkalmából elrettentő volt az óriási tömeg és a mindenhonnan üvöltő zene, így akkor elmaradt a városlátogatás. Most végre nyugodt volt a helység és kellemes volt a parton sétálgatni. Végül egy étteremben csillapítottuk éhségünket, majd visszatértünk Ibexre. Az éjszakák már hűvösebbek voltak, így biztonságból két paplant is magamra terítettem és gyorsan álomba ringatott a vitorlás.

2010. szeptember 10 – péntek

Már majdnem 10 óra volt, amikor megébredtem. A friss levegő, a lágyan ringatózó hajó és a víz hangja tökéletes feltételt nyújtottak egy jó alváshoz.

Mivel az idő rohant és nagy út állt előttünk, sietni kellett. Készítettem egy jó kis szalonnás rántottát reggelire, hogy biztosítsam a napi energiát. Aztán gyorsan feltöltöttük a víztárolókat, flakonokba töltöttünk főzéshez vizet és 11:20-kor már útnak is indultunk. Úti célunk: Kornati szigetek, Telascica öböl. ( kattints ide ).

Vodiceből Tribunj felé vettük az irányt. Volt szerencsém a hajóról gyönyörködni a kis városkában és szemügyre venni a magyar tulajdonú kikötőt.

Mint annyi más kis horvát városkában, itt is egy templom ékeskedett és mutatta az irányt a hajósoknak a dombetetőn.

Egy átjárón haladtunk ki a nyílt tenger felé és a városkával ellentétes szigeten kormoránok sütkéreztek a napon.

Ahogy kiértünk a nyílt tengerre, egyre erősebb volt a szél. Megosztottuk a munkát, kormányoztam és István a vitorlákat kezelte. Csak, hogy amikor a szél a vitorlába pöffentett, akkor egész testtel kellett tartanom a kormányrudat, hogy az irányt tartani tudjam. Lábbal kitámasztottam magam, hogy testből tudjam húzni a kormányrudat, de néha így sem volt elég erőm és engednem kellett a szél erejének, hadd fordítsa kedve szerint Ibexet. Ez annak ellenére volt így hogy a vitorlák reffelve voltak. Olyan 25-30 csomós szél lehetett de szerencsére nem egyenletes, így néha ki-ki tudtam fújni magam. Fantasztikus érzés volt, ahogy a hajó engedelmeskedik a szélnek és vízbe dőlve siklott, sőt száguldott a vízen. Nagyon jó sebességgel haladtunk, de kellett is, mert 30,76 mérföldet kellett megtennünk.

Így haladtunk 15:20-ig, amikor a szél ereje még tartott, de az iránya már nem kedvezett nekünk. Lehúztuk a vitorlákat és motorra váltottunk, persze zúgolódásom közepette. Mert hát a szél hangja közelebb áll szívemhez, mint a motor zaja.

Ahogy elértük Zut szigetét újra kedvező szélirány volt és végre leállíthattuk a motort, éljenek a vitorlák, lobogjanak a szélben! Azaz, dehogy lobogjanak, feszüljenek! De csak az orrvitorlát húztuk fel, hogy bírjak a széllel, mert előtte igen elfárasztott az erős szélben való kormányzás. Elértük az átjárót és megdöbbenve néztem milyen kis helyen kell átkormányoznom Ibexet.

Szóval a zöld és piros bója között kellett és szerencsémre nem jött szembe semmi, mert hát akkor bajban lettem volna. Amikor már túl voltam rajta megkönnyebbülten mosolyodtam el magam, sikerült. :)

Azért még visszapillantottam és megörökítettem az átjárót a magam dicséretére. :)

Egyúttal át is adtam a kormányzást és gyönyörködtem a tájban, a most már szigetektől leárnyékolt szélcsendben. Motorra kellett váltani a Telascica-i öbölben.

Már közel voltunk az öbölhöz, ahol éjszakáztunk, csak épp egy "kis" hajó eltakarta az öblöt:

Kinek mire futja! Helikopter a hajón, két oldalt motorcsónak és még ki tudja milyen felszereltséggel rendelkezik… Minden esetre, ha gyertyafényes vacsorához készülődnek, nem az áram hiánya miatt teszik!

18:20 volt mire megérkeztünk. Még útközben István elmondta a hajó bójához való rögzítését, már csak a kivitelezés volt hátra. Ő kormányozta a hajót, nekem kellett elkapni a bója kötelét. Második próbálkozásra meg is volt. Jöhetett a megérdemelt vacsora. Utána még megnéztük a térképet merre is jártunk és kiszámoltuk az átlagsebességünket: 4,39 csomó (4,39 mérföld/óra, 8,13 km/óra), elégedettek voltunk. A szélnek köszönhetően!

Utána kiültünk a fedélzetre és a naplementébe feledkeztünk:

A lemenő nap az égboltot szebbnél szebb színekbe világította meg és a szürkés felhőket megvilágítva csodás színjátékban volt részünk. Hagytuk, hogy a lemenő nappal a szemhéjunk is lassan lecsukódjon és már fél 10-kor élményekkel gazdagon hajtottuk nyugovóra fejünket a szélcsendes öbölben.

2010. szeptember 11 – szombat

Kiadós alvás után, már fél nyolckor keltünk, mert a szigeten is akartunk egyet túrázni. Így gyors reggeli után, felfújtuk a gumicsónakot, vízre tettük és meglepetésünkre a motor nem indult be. Így maradt az evezés.

A túra útvonalunk: kattints ide.

A sziget állítólag tele van vadszamarakkal. Szamarakat valóban láttunk, békésen legeltek és igen csak közel az emberekhez.

Irányba vettük a szirtet és felmásztunk a domboldalra, hogy a másik oldalon újra lenézhessünk a határtalannak tűnő Adriára:

A sziklafal büszkén magaslik ki a tengerből és rétegei szilárdan állják a sós víz munkálkodását.

A sziklaszirten haladtunk tovább. Kilátó ponton korlátot építettek, hogy minek? Hát, hogy legyen mire felmászni :) vagy letenni a gépet egy kép erejéig a legénységről:

A nap egyre fennebb kúszott az égen és ontotta melegét. Többé már sem korlát, sem kötél nem állított meg:

Haladva tovább a bal oldalon a tó is feltünt:

Habár a tó vize hívogatott a melegben egy fürdésre, haladtunk tovább, míg a kőszobrokra találtunk. Hát megfordult egy néhány turista már itt és egyesek találékonyságukat, művészetüket hagyták maguk után:

és hasonlóból volt bőven:

Innen átsétáltunk a tóhoz és mikor már nem bírtunk a melegben a víz hívogatásának ellenállni, akkor felmértük mennyire is sós a tó vize, na meg mennyire hideg. :)

12:35 volt, amikor végül elhagytuk a kikőtőt és irányba vettük Murtert: kattints ide.

Amíg elhagytuk a Telascica-i öblőt vissza a szűk csatornán, addig motorral haladtunk. Ahogy kiértünk a szigetek árnyékolásából, 13:25-or kibontottuk az orrvitorlát és végre leállíthattuk a motort. A szél mikor kedvezett, mikor nem, így lassacskán haladgattunk, de inkább vitorlával, mint motorral. Alkalom adódott egy kis szundira is a simogató napsütésben. Ahogy Zut szigetnél kiértünk a nyílt tengerre, reffelnünk kellett a vitorlát, mert erős volt a szél. Az előző napi szélhez képest gyengébb, de a hullámok voltak nagyobbak és szegény Ibex hullám hátáról hullámra lovagolt és jutott nekünk is a tengervízéből fürdés nélkül is.

Világítórony jelezte, hogy már nem vagyunk messze úticélunktól:

5 fele járt az idő, amikor behúztuk a vitorlát, mert elfogyott a szél és motorra váltottunk. A szigetek között megdöbbentően alacsony volt a víz. A mélységjelző szüntelenül csipogott, de nem volt mit tenni, a szigetek között jó esetben 3 méteres volt a vízmélység, de volt hogy 2,20 m és ilyenkor csak 50-60 cm víz volt a tőkesúly alatt. A hajóorrban álltam és próbáltam megtalálni a megfelelő helyet, ahol picit is mélyebb a víz. Közben füleltünk hátha koppan a hajófenék, de szerencsére nem következett be.

Előbb Betina felé vettük az irányt, de ott nem találtunk horgonyzásra alkalmas helyett, így visszafordultunk Murterbe és a kikőtővel átellenben a város öblében horgonyoztunk le egy strand közelében. Már fél 8 volt.

Míg István a horgonyt húzatta és nézte hogyan forog a hajó, mennyire közelíti meg a szomszédságban horgonyzó hajókat, addig a vacsora készítésével foglalatoskodtam. Vacsora után újra térkép elé ültünk, lemértük a napi útunkat: 23,49 mérföld, amit 3,9 csomó/óra átlagsebességgel tettünk meg. Ez kevesebb volt, mint előző nap, de többet haladtunk szigetek takarásában, meg a nagyobb hullámok is lassítottak a haladásban.

Az öböl teljesen szélcsendes volt és a víz tűkörsima. Nyugodalmas éjszaka várt ránk.

2010. szeptember 12 – vasárnap

A nap viszonylag korán indult. István már fél 8-or úszkált a 20 fokos vízben. Majd miután a reggeli napsugarakban a fedélzeten elkortyolgattuk a kávét, megreggeliztünk, gumicsónakba szálltunk. István tesztelni akarta magát, felmérni képes-e egyedül evezni és a vitorlást kezelni arra az időre amikor egyedül marad a hajón, így teljes pihenés várt rám. Sütkéreztem már a csónakban, míg ő partra evezett. Háromnegyed 10 volt, amikor kikötöttünk és miután kidobtuk a szemetet a parti kukákba, nyakunka vettük a várost: kattints ide.

Végigsétáltunk Murter utcácskáin, majd Betinába tartottunk. Betina partja a kőházakkal és a kis csónakokkal megnyerő volt:

A parton volt szerencsénk megnézni hogyan is készülnek a vitorlások:

Dél lett mire visszaértünk a vitorlásra, de mivel nem állt nagy út előttünk nem siettünk. A szigetek között a sekély vízben lassan is haladtunk, motorral. A szél sem kedvezett, így sütkéreztünk a fedélzeten. Már Veli Drazemanski szigetnél játunk, amikor István vitorlát bontott, de gyenge volt a szél, alig haladgattunk..

Délután fél 5-or értünk Vodicébe és István egyedül irányította és kötötte ki Ibexet. Álltam tétlenül és csodáltam milyen ügyesen csinálja. Hát nem hiába ő a kapitány. :).

Este újra megnéztük a térképen a napi megtett útvonalat , ami olyan 18,38 mérföld lehetett és 3,55 csomós sebességgel tettük meg: kattints ide.

Mivel napközben nem álltunk meg a tengerben fürdeni, így kimentünk a partra. De már a nap nem volt olyan meleg, így csak egy gyors úszásra merészkedtünk be.

Vacsora után újra felfedező útra indultunk, most másik irányba néztük meg Vodicét. Kellemes volt a csendes üdülő városkában sétálgatni. Majd fáradtan hajtottuk fejünket nyugovóra a viszonylag hűvös kabinban.

2010. szeptember 13 – hétfő

Elérkezett az utolsó nap. Reggeli után kitakarítottuk a hajót, lemostuk a sótól a fedélzetet. Még maradt idő egy parti sétára és úszásra az Adriában, valószínűleg ebben az évben utoljára. Kimentünk a piacra is megnézni a napi hal ajánlatot. Semmit nem értettünk, de lelkesen kínálgatták a helyiek az árut.

Eljött a búcsúzás pillanata. Ibextől elköszöntem abban a reményben, hogy jövő évben is sok szép helyre elvisz még. Autóba szálltunk és irány a spliti reptér.

Útközben megálltunk egy kilátó helyen, ahol jó rálátás nyílt Trogirra:

A reptéren elbúcsúztam Istvántól is, irány vissza az őszi hűvös berlini napokba, de a vitorlázás örömét is magammal vittem.