Adriai iroda és túra Premudára
· Legénység: Először egyedül, majd Noémivel és Leoval
Adriai iroda és túra Premudára 2011.06.04. - 12.
Útvonalunk. 66 tengeri mérföld. hatodik nap 8 tmf, hetedik nap 13 tmf, nyolcadik nap 29 tmf, kilencedik nap 16 tmf-t hajóztunk.
Szerencsére a főnökeim jól viszonyultak ahhoz a kérésemhez hogy egy hétig a hajóról szeretnék távmunkában dolgozni. Mi az előnye nekem ha úgyis dolgoznom kell? Hogy egyrészt a hétvégeken nem az oda és vissza utazás veszi el az időm hanem vitorlázhatok, másrészt a napi munka után sem a metrón gyűrődöm hazafelé, hanem a hűs tengerbe csobbanhatok. Szóval a munka ellenére élveztem a hétköznapokat is, így hogy az irodámat áthelyezhettem Veli Rat-ra, Ibex-re.
2011 június 4 – Szombat
A leutazás egy kísérlet volt, hogy milyen leutazni közösségi járművekkel, mivel kocsival túl drága lett volna egyedül. Reggel ötkor indultam itthonról és háromnegyed hatkor már a vonaton ültem és dolgoztam. Úgy gondoltam hogy inkább a vonaton dolgozom és akkor hátha nyerek egy kis időt a tengeren cserébe. A vonat az csak fél hétkor indult, úgyhogy az igyekezetem hogy le ne késsem, túlságosan is jól sikerült. :)
A vonatozás jól kezdődött, érdekes volt mert régen utaztam már vonaton. Pontosan indultunk. Két japánnak kinéző srác ült velem egy boxban, később a határnál kiderült hogy koreaiak. Pár éve volt szerencsém kipróbálni a japán vonatközlekedést és csak felsőfokon tudok róla beszélni. Még városon belüli közlekedésre is a vonatot használtuk, mindenfelé behálózzák a sínek Japánt. Bármerre mentünk is nem emlékszem hogy 10 percnél többet kellett volna várjunk, mégha nem időre mentünk is ki az állomásra. Persze ha távolabbi városba indultunk azért megnéztük a menetrendet. Tokyo és Kyoto közötti öt órás utat a gyorsvasút (Sinkanzen) 10 másodperccel hamarabb tette meg, mint ahogy a menetrendben szerepelt. Ámulatra méltó pontosság. Meg aztán a sebesség is tetszett, hogy 350 km/h-al robogtunk. Azon gondolkoztam amikor már vagy harmadjára a nyílt pályán várakozott a vonat elég hosszú ideig, hogy mit gondolhatnak ezek a fentiekhez szokott emberek a mi vasútunkról. Nem derült ki, mert azt is rezzenéstelen arccal vették tudomásul hogy lerobbant a mozdonyunk és Balatonbogláron csere mozdonyra kellett várjunk több mint fél órát. A végén egy órás késéssel értünk Zágrábba. Ahogy közeledtünk, kezdtem idegeskedni, hogy elérem-e a 14:30-kor Zadarba induló buszt. Szerencsére sikerült a nagy hátizsákkal negyedóra alatt átrohanni a kb. egy kilométerre levő buszpályaudvarra. Ez azért volt lényeges mert az okát nem tudom, de ez a busz délután hatra lent volt Zadarban, a fél órával később induló pedig csak fél nyolcra. A kompom meg este nyolckor indult és ha a későbbi busz egy kicsit késik akkor Zadarban éjszakázhattam volna. Szóval szerencsém volt hogy elértem a korábbi buszt, mert így nem kellett idegeskedni a komp miatt. Fél hétkor már a kompkikötőben pihentem ki az addigi 12 órás út fáradalmait. A komp út még egy óra 20 percig tartott és onnan a busz 40-45 perc alatt vitt el Veli Rat-ig. Negyed 11-re értem a kikötőbe. Elég fárasztó volt a háztól-házig 17 és fél óra hosszú utazás. El is gondolkoztam hogy megéri-e. Anyagilag biztos, mert az oda-vissza vonat út Zágrábba 8100 Ft, meglepő módon a csak oda jegy az 13000 Ft lett volna, mivel a retúr jegyre adnak 60% kedvezményt. :) A busz Zadarig 110 kuna (4400 Ft), a komp 30 kuna (1200 Ft) és a busz a szigeten 17 kuna (680 Ft). Így egy oda-vissza út 20660 Ft-ba kerül.
Ugyanez autóval kicsit durvább összegre jön ki. Először vegyük a Budapest-Zadar közötti 640 km-es távolságot 7 literes fogyasztással, 45 liter benzin. 380 forintos árral számolva, nagyjából a horvátoknál is ennyibe kerül, ez 17100, oda-vissza 34200 Ft. Hozzájön még a magyar autópályadíj ha beleférek és 10 naposat veszek az is 2500 Ft körül van, tehát 36700 forintnál járunk. Ha a kocsinak találok egy ingyenes és megbízható helyet Zadarban akkor ehhez már csak a komp és a szigeten a busz ára adódik hozzá, azaz 40000 Ft körül jönne ki autóval. Persze csak akkor ha olcsó János módjára nem használom a Horvát autópályát ami oda-vissza 12000 Ft körül van, igaz autópályán 6-7 óra alatt Zadarban lehet lenni, míg nélküle legalább 10 óra. Ha meg még a szigetre is be akarom vinni az autót, az újabb 340 kuna (13600 Ft) oda-vissza. Úgyhogy a mindent bele út pedig 65000 Ft-ba kerülne. Szóval van töprengeni való hogy melyik fajta utazás éri meg jobban. Még nem döntöttem el, de a legolcsóbb nagyon fárasztó és sok időt vesz el, autóval jobban lehet időzíteni a komphoz. A legdrágább meg ... Szóval lehet hogy a jó középút fog győzni.
Remélem nem volt nagyon unalmas ez a gazdasági elmélkedés, csak azért írtam le hogy hátha segít az utazás tervezésekor a barátaimnak akik lejönnek vitorlázni. De a lényeg hogy megérkeztem és reggelig aludtam mint a bunda a jó csendes kikötőben. Hol van már a vodicei disco-k lármája. :)
2011 június 5 – Vasárnap
Az idő kicsit felhős volt reggel, lehet ezek már a kedd-szerdára ígért vihar előjelei. Nem is baj, mert ma túrázni gondoltam. Az internetem lejárt, pénzem ugyan volt rajta, de azzal nem lehet aktiválni, csak ha újra töltök rá pénzt. Ezt meg "okosan" megoldották hogy internetről nem lehet csak ha veszek hozzá az üzletben feltöltőkártyát. Ezt újságosnál, postán, vagy Vodafone üzletben lehet venni. Veli Rat olyan kicsi falu, hogy nem gondoltam hogy egyik is van benne, de egyébként is vasárnap ha van is, biztos nincs nyitva. Bozava hét kilóméter, mivel ott van a kikötői kapitányság is, ezért azt gondoltam nagy város, úgyhogy ide terveztem a túrát. Nap közben dolgoztam, mert a reggeli felhők elmentek és elég meleg volt. Csak délután négyre felhősödött be újra, hogy kellemes túrázó idő legyen, így hát akkor indultam útnak.
A faluközpont pár száz méter hosszú, a fenti pár kép magában foglalja az egész központot. Egy buszmegálló, parkoló, két étterem meg a bolt, halász kikötő és a petáng pálya, majd a vitorlás kikötő és kész is.
2011 június 6 – Hétfő
2011 június 7 – Kedd
Éjféltől hajnalig ömlött az eső. Egy jó darabig nem is tudtam aludni attól ahogy kopogott a fedélzeten, így hát inkább dolgoztam. Kár hogy elfelejtettem lefényképezni, éjszakára fönt hagytam az árnyékolót és mint egy nagy zsák összegyűjtött vagy 20 liter vizet. Reggelre megérkezett az ígért nagy szél, legalább 25-30 csomó (1 csomó: ~ 1.8 km/h). A kikötőben is mozgatta a hajókat. Ez 7-es erősségű a 12 fokozatú Beaufort skála szerint. A vitorlákat reffelve (kurtítva) még lehet benne vitorlázni, de már nem annyira kellemes, inkább sportos kategória. A mai napi túrám, kimentem a világító toronyhoz megnézni, hogy milyen a nyílt tenger ilyen szélben. A hullámok, nem voltak túl nagyok, de a szélnek volt ereje.
2011 június 8 – Szerda
A tegnapi szél elvitte a felhőket és egy kicsit enyhült is. Szóval lassan megjön a jó idő. Ma a világító toronytól még fél órával távolabb levő fölsávra mentem ki. Ennek a néhány helyen csak pár tíz méter széles földsávnak az egyik oldalán az öböl van teli bojázó hajókkal, a másik oldalán a nyílt tenger.
Estére gyönyörű vörös lett az ég alja. Sajnos erről nem készültek képek, mert épp fényképezni indultam, de amikor lementem a hajóról akkor egy arra járó ember elkezdett érdeklődni a hajóm felől hogy milyen gyártmány. A Balaton 31 felől elterelődött a beszélgetés a Balaton felé ahol ő már többször járt, majd még sok irányba. Közben megnéztük Dimitrij hajóját is egy 25 lábas vitorlást, amit vásárolt tervek alapján sajátkezűleg épített. Ő egy 73 éves szlovén külkereskedő, ma már persze nyugdíjas aki több mint 20 éve szinte minden idejét a hajóján tölti és bebarangolta már vele az egész Adriát.
2011 június 9 – Csütörtök
Mára megjött az igazi jó idő. Kimentem a hajóval abba a közeli öbölbe, ahol Bozavai túrámon jártam a homokos strandon. Az új irodát itt rendeztem be két napra. Az akkumulátoraim feltöltve, úgyhogy bírni fogják a notebook töltést a munkához és az irodai környezet pedig kellemesebb lesz mint a kikötőben.
Felváltva dolgoztam, úsztam és horgásztam. A horgászást hamar meguntam, úgyhogy az nem vitte az időmet. Egész nagy halak úszkáltak a hajó körül, ha bementem a vízbe akkor közelebb jöttek és közelről is megcsodáltak, de ha bedobtam a horgot akkor arra rá sem hederítettek. Illetve először volt egy nagy kapásom a kis gagyi horgászbottal amit még a vodicei strandon vettem. Amikor viszont bevágtam akkora volt az ellenállás hogy a bot nyele maradt csak a kezemben, az orsót és a botot pedig húzta maga után a hal és szép lassan kezdett eltűnni a szemem elől. Gyorsan ledobáltam magamról a ruhát és beugrottam a vízbe, de talán ruhástól kellett volna mert ekkorra már sehol nem láttam a botot. Gyorsan felszereltem a nagy botot hogy na akkor ma halat vacsorázom, de ezek után már rám sem bagóztak a halak. Lehet hogy a kis pecabotos hal úszkált körbe-körbe és figyelmeztette a többieket. :)
2011 június 10 – Péntek
Mondtam Noéminek és Leonak hogyha van kedvük jöjjenek le hétvégére és hajózunk egyet. Volt kedvük. :) Az egyetlen gond az lehetett volna, hogy nem érik el a nyolc órási kompot. Ezért már délben indultak és szinte megállás nélkül jöttek Zadarig, úgyhogy már hétkor a kompot várták. Ha nem érték volna el, akkor nekem kellett volna hajóval értük menni, de akkor vagy 5 órát biztos kellett volna várjanak rám amíg a 20 mérföldet legyűröm Ibex-el.
Az esti busszal Leoék is megérkeztek. Bepakoltunk Ibexre, beszélgettünk és eltettük magunkat másnapra, hogy korán indulhassunk.
2011 június 11 – Szombat
A szélerő másnapra is meg volt és az iránya is maradt, úgyhogy megint cikk-cakkoltunk, de nagyon élveztük hogy vitorlázhatunk. A 17 mérföldre levő Premudára tartottunk, persze csak egyenesen lett volna 17, így volt az 25 mérföld is.
2011 június 12 – Vasárnap
Sajnos kellett visszainduljunk, mert most csak ennyi volt a nyaralás. Az út feléig ugyan kicsit gyengébb a tegnapinál, de jó irányú szelünk volt.
Ez a hadihajó egy kis riadalmat okozott, mert jött szembe a nyíltvíz felőli oldalunkon. Majd amikor a közelünkbe ért akkor hirtelen átvágott előttünk és jött tovább az addigi irányával párhuzamosan. Azon tanakodtunk hogy vajon mit akarhat. Lehet éppen most szólít fel rádión hogy vonjuk be a vitorlákat és álljunk mellé. De mivel nekünk rossz a rádiónk, ezért folytattuk az utunkat és reménykedtünk hogy mégsem. Szerencsére ő is ment tovább, igaz amikor pár száz méterre elhagyott bennünket akkor beleszólt a hangosbeszélőjébe, de ha tőlünk akart volna valamit akkor ezt mellettünk teszi meg úgyhogy biztos csak próbálgatta. Meg ránk is csak kíváncsi volt. Vagy esetleg csak azért jött közel hogy jó képeket tudjunk róla csinálni. :)
Már 1 órakor a kikötőben voltunk. Szép lassan elcsomagoltuk a hajót, hogy majd kimegyünk a 6 órási komphoz. Már lassacskán végeztünk is amikor kivittem a szemetet és közben eszembe jutott hogy mintha vasárnap máshogy járnának a kompok. Megnéztem és tényleg. Két lehetőségünk volt, vagy még plusz két órát várni, vagy 10 perc alatt becsomagolni a ruháimat, mert Leoék már készen voltak. Az utóbbi mellett döntöttünk, mindent beletömtem a hátizsákba gyorsan és sikerült elérjük a buszt. Ennek köszönhetően már éjfélkor itthon voltunk, pedig csak hajnalra terveztük.