Évadzáró vitorlázás

Évadzáró vitorlázás 2011.10.29. - 31.

Útvonalunk. 52 tengeri mérföld. első nap 28 tmf, második nap 15 tmf, harmadik nap 9 tmf-t hajóztunk.

2011 október 29 – Szombat

Még a nyár elején kitaláltam, hogy ősszel át kellene ugrani Olaszországba hajóval. Nem azért mert különösebben érdekelnének az olasz partok, hanem mert ugyan nem nagy a távolság (65 tmf), de mégiscsak átszelnénk az Adriát és ilyet még nem csináltunk. Meg egy éjszakai hajózást is kipróbálhatunk a nyílt vízen. Szóltam Leonak és egyből lelkesen benne volt a dologban.

Sajnos mivel a szeptemberi út végén rakoncátlankodott a motor és a VHF rádió antennáját sem sikerült még bekötni az árbóc tetején, ilyen körülmények között nem vállaltuk be az olasz utat. Inkább úgy döntöttünk, hogy az éjszakai menetet próbáljuk ki Medulin felé indulunk és jutunk ameddig jutunk.

Még péntek délben elindultunk Pestről, hogy elérjük az esti kompot. Ez azért volt fontos, mert szombaton még sok dolgot el kellett intézni. Legutóbb már téliesítettem a hajót, elfelejtkeztem a négy napos ünnepről és úgy gondoltam idén már nem jövök. Vissza kellett tenni a vitorlát, a vízpumpát, a rádióval is próbálkoztunk és Bozava-ra is kellett menni a kapitányságra. Azután egy nagy ebéd, mert hosszú útra indultunk, úgy terveztük hogy egész éjszaka megyünk és másnap valamikor megérkezünk Medulinba. No, a nagy ebéd csak nekem volt nagy, mert egy nagy sólettet melegítettem meg ami még grátiszt is tartalmazott és mivel Leo nem kért belőle ezért egyedül megettem az egészet. Közben Leo csak csipegetett valamit.

Fél három lett mire elindultunk jó szélben, 10 csomós biztos volt, szerintem több is Leo szerint nem. Amikor egyedül vagyok a hajón akkor nincs gond a szélméréssel, mindig tudom hogy milyen erősen fúj. :) Az iránya sajnos nem volt tökéletes, mert szemből fújt, de úgy gondoltuk van időnk cikk-cakkolni az éjszaka. Egyébként is az időjósok azt ígérték hogy az éjjel erősödni fog és északnyugatiból átvált északiba az meg már jó irány lett volna.

Ilyen meleg van október végén az Adrián. Ugyan a takarító néni kabátba öltözve amikor szembe találkozott velem, mosolyogva csak annyit mondott hogy brrrrrrr....., de szerintem jó idő volt. :)

Szóval jó hangulatban vitorláztunk a szép október végi napsütésben. A levegő 16 fokos volt a víz pedig 18. A sebességünk 5 csomó. Amikor elkezdett alkonyodni, megjelentek a halászhajók. Még ennyit nem láttam egy rakáson. Nyolc-tíz hajó egymástól pár száz métert tartva sávokra osztva a tengert halászott. Szerencsére nem egymás mellett mentek közvetlen hanem egyik kicsit előrébb, másik kicsit lemaradva. Most már nem csak a szél miatt kellettek a cikk-cakkok, hanem a halászhajók között is kellett szlalomozni. Szerencsére mire teljesen besötétedett akkorra kikeveredtünk közülük és mivel ők a velünk ellentétes irányba tartottak továbbra nem zavartuk egymást.

Rövid időkre beerősödött a szél, a hullámok olyan fél méteresek lehettek. Úgy gondoltuk reffelünk a nagyvitorlán, nem várjuk meg vele hogy majd éjszaka az erősebb szélben kínlódjunk. Eddig ez az új vitorla még nem is volt reffelve, ezért sem akartuk a nagyobb szélre hagyni. Leo kormányzott én meg reffeltem. Eltartott egy darabig mire sikerült, eléggé koncentráltam a műveletre így közben észre sem vettem, de mire végeztem vele éreztem hogy rosszul vagyok.

Imrének, az oktatónknak van egy elmélete, hogy a tengeri betegség az csak egy hiszti. Elvárja az agyad hogy tengeribeteg legyél, félsz tőle és ezért az is leszel. Erre az elméletre most rácáfoltunk, hiszen Leo is és én is eleget voltunk már tengeren és soha nem volt semmi bajunk és már azt hittük hogy ez a probléma minket szerencsésen elkerül. Igy az elvárás nem volt meg a tengeribetegség viszont itt volt. Azt hogy mitől azt nem tudjuk, a körülmények különbözőek. Mondhatnánk hogy túlettem magam indulás előtt, de Leo alig evett. A hiszti nem lehet mert mindketten azt hittük magunkról hogy harcedzett tengeri medvék vagyunk ( egyébként továbbra is :) ). Ami esetleg okozhatta, hogy a reffelt vitorlákkal a nem túl erős szélben a hullámok lötyögtették a hajót és a sötétben nem láttuk a horizontot. Ki tudja hogy mitől volt, de remélem több ilyen nem lesz.

Bekuporodtam a kormányállás sarkába, néztem a csillagokat és Leonak aki beszélgetni akart, mondtam hogy egy picit hagyjon békén, mert rosszul vagyok. Tíz perc után úgy éreztem, hogy lassan úrrá leszek a dolgon, de akkorra már Leo is rosszul volt. Egyszer csak úgy éreztem, hogy jobb lesz nekem ha a fürdőlétra kilépőjén térdelek. A sólet a halak martalékává vált ...

Pár percen belül én már jól is éreztem magam. Leo is eléggé rosszul lehetett, mert amikor mentem a fürdőlétrára akkor mellette kellett elmenjek, de ő ezt észre sem vette, azt hitte hogy lementem a kabinba és lefeküdtem. Úgyhogy meglepetésében majdnem beugrott a kabinba amikor megszólaltam mögötte. :)

Mivel én már jól voltam, átvettem a kormányzást és ő is próbálkozott hogy könnyítsen magán, de nem sikerült és befeküdt a kabinba. Előtte megbeszéltük hogy semmi értelme ilyen állapotban egész éjszaka hánykolódni és mivel csak Ist magasságáig jutottunk el, visszafordultunk Veli Rat-ra. Egy idő után ő is kiadta a kevés ebédjét, de nem lett jobban, így továbbra is feküdt.

Ahogy közeledtünk Veli Rat felé egy vontató hajó jött velünk szembe egy szépen kivilágított olajfúrótornyot vontatva. Sajnos a helyzet miatt kép nem készült róla. Annak ellenére hogy Leo még nem volt jól, ahogy beértünk a szigetek közé, szólnom kellett neki, hogy jöjjön fel a notebookkal, hogy lássam a helyzetünket és nehogy a vaksötétben hajóstól egy szigeten találjuk magunkat. Végül rövid idő alatt benavigáltunk az öbölbe és akkorra már Leo is jobban lett. Bevontuk a vitorlákat és az elég erős északnyugati szélben megközelítettük a kikötőt. Ott többszöri próbálkozás után sem sikerült beállni a helyünkre, mert hátramenetben egyébként is nehezen kanyarodik Ibex, de hogy most a szél lefújta az orrát így egyáltalán nem volt hajlandó kanyarodni. Nem volt nagy gond mert reggel úgyis akartunk tovább indulni. Elmentünk egy pár száz méterre levő kis öbölbe és bójára álltunk. Én ekkorra megéheztem, ez azt jelentette hogy már teljesen jól vagyok, úgyhogy gyors vacsora és lefekvés. Leo vacsora nélkül feküdt le. Tizenegy óra lehetett mire ágyba kerültünk és aludtunk mint a bunda reggelig.

2011 október 30 – Vasárnap

Másnap reggel egy gyors reggeli és már indultunk is a szigetek közötti átjárókon keresztül Ist-re. Teljes szélcsend volt, így motoroztunk. Lett volna rövidebb útvonal is, de erre még én sem jártam és meg szerettem volna nézni.

Megint rengeteg halászhajót láttunk, most jöttek vissza az éjszakai halászatból.

Ezek a képek már az Ist melletti átjáróban készültek. Itt is van egy jó horgonyzóhely a zátony mögött, de innen nehéz megközelíteni a várost és a templomhoz fel szerettünk volna túrázni.

Pár óra a szélcsendben és napsütésben kívánatossá tette a 18 fokos vizet is. No, nem sokáig. :)

Utána felfújtuk a csónakot és felmásztunk a hegyre. Megérte a kilátás miatt.

Az öbölben este már csak mi horgonyoztunk, a többi hajó a kirajzó kis halász motorosok.

A túrából visszatérve már csak a vacsora és az alvás maradt.

2011 október 31 – Hétfő

Hétfőn korán keltünk, ez látszik a nap magasságából, mert időben vissza akartunk érni Veli Ratra, hogy téliesítsük a hajót és bepakoljunk mindent, mert a kedd reggeli komppal akartunk haza indulni. Eredetileg úgy volt, hogy kedd éjjel utazunk, de mivel a nagy túra meghiúsult és Leonak meg volt egyéb munkája otthon ezért a kedd reggelben maradtunk.

Először azt hittük hogy delfinek, de közelebb érve azt láttuk hogy kisebb halak fürdenek a nap által vízre vetített aranyhídban. Lehet ugyanezért világítják a halászhajók éjjel a vizet nagy reflektorokkal, hogy ezzel oda csalják a halakat?

Dél körül értünk vissza és a szélcsendes időben már könnyedén kikötöttünk. A kikötő szokásos nyugalma fogadott bennünket, a meleg napsütést élvezték kutyák és emberek egyaránt. :) Nekünk sem volt kedvünk bele kezdeni a munkába, meg hát izgalmasabb dolgunk is akadt.

Elindultunk meglátogatni a másik magyar hajót a kikötőben, hátha végre az e-mailek után személyesen is találkozhatunk. Az egész ismerettség úgy kezdődött, hogy Szlatki Kati volt olyan kedves hogy feltett egy Ibex weblapjára mutató linket az oldalukra. Az őket olvasgató Horváth Attila így tévedt a mi oldalunkra és meglepődve látta hogy Ibex Veli Raton van, ahová ő is hozni akarta a hajóját. Egyből felvette velem a kapcsolatot, e-mail, telefon és információt cseréltünk kikötőről, hajóépítésről. Ugyanis Attila saját maga építette alumínium testű 37 lábas Van de Stadt Forna 37 hajóját. Mindig is nagyon érdekelt a hajóépítés, de minél többet olvastam róla annál inkább rájöttem, hogy milyen embert próbáló munka. Nagyon sok időt és munkát kíván. Kíváncsian vártam a találkozást egy igazi hajóépítővel. A hajót már láttuk péntek este és nagyon tetszett kívülről, de szombati indulásunkig Attiláék nem érkeztek meg. Most végre találkoztunk. Ketten jöttek a bátyjával dolgozni a hajóbelsőn. Nagyon érdekes volt a hajó bemutató, belül ugyan még nincs teljesen kész de így azt is láttuk, hogy nem csak a látható részek hanem az egyébként takart részek is nagy gonddal lettek elkészítve. Szuper hajót épített! Sok kérdésünk volt, sok csak később jutott eszünkbe. De majd legközelebb ... A nagy kérdezősködés közepette Attila hajójáról elfelejtettünk képeket csinálni amit ide tehetnék, de majd azt is legközelebb. :) Ezután átmentünk Ibexet megmutatni és tovább beszélgettünk ami közben újabb érdekes dolog derült ki.

Az már egy korábbi Sinkó Mátéval (Glatisant) történt e-mail váltás során kiderült hogy milyen kicsi a világ. Máté ugyanis Ibexen kezdte skipper pályafutását. Most ahogy meséltem hogy Ibex a kezdetekben egy kis charter flottának volt a tagja ami két Balaton 31-es hajóból állt (Ibex és Phoenix) és nem emlékszem a tulaj nevére de nem magyar neve volt, Attila közbevágott hogy: Nem Pulsfort Edward? De igen, Edu volt a beceneve. Mint kiderült Attila úgy ismerte meg Szabó Dénest a 90-es évek végén hogy egy társaságban közösen egy túrán találkoztak amit Edu két hajóján tettek meg Vis szigetére. Szóval lehet hogy Attila és Dénes is hajózott már Ibexen. A végén kiderül hogy minden "mai hajós legenda" akiknek a kalandjait olvasgatom a neten, már ismeri Ibexet. :)

Még beszélgettünk egy darabig, de azután szép lassan mindenki ment a dolgát végezni hogy haladjunk is. Mi téliesítettük a hajót, elcsomagoltuk Selvát (a bocit), lecsavaroztam az első és hátsó kilépő fa elemeit, hogy majd télen felújítom őket. Ekkor hallom ám hogy indul Saliba a kocsmatúra. :) Sajnos most nem tarthattunk Attiláékkal, mert akkor nem végeztünk volna hogy a reggeli kompot elérjük. De ami késik, nem múlik. Remélem lesz még rá alkalom. :) Egyébként is Leo kitalálta, hogyha már amúgy is "majdnem kész vagyunk", akkor elérhetnénk az esti kompot is. Nagyon hiányzott már neki Noémi, persze a duma az az volt hogy akkor többet tudna másnap dolgozni. :) Úgyhogy jött a nem szeretem de a lassan szokásossá váló indulás előtti kapkodás. Ilyenkor mindig csak attól tartok hogy valami fontosat elfelejtek. Szóval elbúcsúztunk Attiláéktól, gyorsan bepakoltunk a kocsiba és irány a komp. Éjfél után nem sokkal már itthon is voltam.

Viszlát jövőre Adria és Ibex!