← Összes út

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba

· Legénység: Annával és Nórival

Két hetes túra a lányaimmal 2011.08.07. - 20.

Végre két hét a hajón és nem kell dolgozni sem. Idén sajnos nem tehettem meg, mint tavaly hogy három hónapig lent legyek a hajón. Az idei nyár szűkösebb lesz, csak három hét hajózás fér bele. Na, de fel a fejjel még csak most kezdődik. :) Annával és Nórival vágunk neki a két hetes útnak, nagyon nem terveztünk előre. Az első két nap volt megtervezve a többi meg ahogy alakul. A végén ez a két nap is változott az időjárás miatt. A leírás most közös munka, de azért a legnagyobb részt Nóri vállalta, mert ő írta és válogatta a képeket. Anna segített összeszedni az emlékeket, történéseket. Én meg csak hozzáfűztem egy-két gondolatot.

Útvonalunk. 162 tengeri mérföld. első nap 15 tmf, második nap 6 tmf, harmadik nap 26 tmf, ötödik nap 20 tmf, hatodik nap 11 tmf, hetedik nap 15 tmf, nyolcadik nap 15 tmf, kilencedik nap 11 tmf, tizedik nap 9 tmf, tizenegyedik nap 17 tmf, tizenkettedik nap 17 tmf-t hajóztunk.

Nóri írása:

2011 augusztus 7 – Vasárnap

Vasárnap reggel 8 órakor indultunk el Budapestről, és a 18 órás komppal keltünk át Dugi Otok szigetére. Zágrábig nem autópályán mentünk, hogy így is kipróbáljuk az utazást, de utána autópályán folytattuk utunkat, nehogy lekéssük a kompot.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A komp megérkezését követően, Bribnj-ben várni kellett a busz csatlakozásra, ami szokatlan volt, de aztán megérkezett, és emberi időben, nem éjszaka érkeztünk meg a kikötőbe. Nagyon jó volt így.

2011 augusztus 8 – Hétfő

Reggel elszaladtunk tusolni, aztán összekészültünk az induláshoz. A szomszéd hajóról egy olasz meg is kérdezte, hogy indulni készülünk-e, mert hogy "strong Bora" lesz délután, és hogy inkább ne menjünk. Az eredeti úti cél Silba vagy Olib lett volna, de mivel kicsit rosszul lett a legénység az út során, ezért Ist-ig mentünk csak. Ott egy öbölben, egy kis motoros és kecskék társaságában lehorgonyoztunk.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Minden jó volt, amíg hajnalban a Bora meg nem érkezett. Óriási szél volt, csak úgy süvített, és nagy hullámokat vert, még az öbölben is. Felszedte a horgonyunkat, úgyhogy csúszó horgonnyal köröztünk az öbölben, távoltartva a hajót a partmenti szikláktól, amíg nem volt lehetőségünk felszedni a horgonyt. Később sikerült újra ledobni a horgonyt, és fokozva a biztonságot a hátsó horgony is ledobásra került. Ezekután senki sem tudott túl nyugodtan aludni, de aztán a fáradtságtól sorra kidőltünk. Nagyon izgalmas élmény volt. :)

Erről a napról én is írok, mert számomra is tanulságos volt (szerk.). István írása:

A nap azzal indult hogy megnéztem az időjárásjelentést a Windguru-n és a zyGrib-en. Mindkettő hasonló, 19 csomós ÉK szelet ígért másnap hajnalra, a mai napra pedig 10 csomó körüli Jugó volt. Tehát a menetirányunknak tökéletesen megfelelt mindkettő és az erőssége is jó volt, hisz a 20 csomó még az a határ amikor esetleg még reffelni sem kell, de reffelve végképp jól vitorlázható és nem nevezhető erősnek. Szóval örültem a híreknek és mentem a recepcióra hogy szóljak hogy kifutunk. Épp ott volt a kikötő vezetője és hallva a szándékunkat megkérdezte hogy tudom-e hogy holnap hajnalban jön az erős Bora. Mondtam, hogy köszi, tudom. És gondoltam magamban hogy túl óvatos ember, ha már a 20 csomós széltől így aggódik. :) Azt a hibát elkövettem, hogy a horvát időjósok jelentését nem olvastam el, sem a neten, sem a recepciónál kifüggesztett hirdetményen. Pedig azon láthattam volna a 30-40 csomós warning-ot.

Visszamentem a hajóra és elkezdtünk induláshoz készülődni. Ekkor kérdezte meg az olasz szomszéd hogy este visszajövünk-e. Miután mondtam hogy Silbára megyünk, akkor ő is kezdte a "strong Borázást". Mondtam, hogy not too strong, erre mosolygott egyet és ki tudja mit gondolt magában. :) Gondolhatta hogy "Na pancser, majd megtudod." vagy azt is hogy "Micsoda kemény tengeri medve, én is ilyen szeretnék lenni.". Nekem a második verzió a szimpatikusabb. :)

A lényeg hogy elindultunk. A recepción történtekről nem szóltam a lányaimnak, gondoltam csak feleslegesen idegesítenék magukat. Így nyugodtan élveztük a háromnegyed szélben vitorlázást. Azután kezdtek nőni a hullámok és a lányaim, főleg Anna kezdett rosszul lenni. Úgy gondoltam, van még két hetünk, eleget vitorlázhatunk még és élvezni jöttünk a tengert akkor miért szenvedjenek. Ist-nél találtunk egy ideális öblöt, ami védett a mostani déli hullámzás ellen is és a hajnalra ígért észak-keleti szél ellen is. Azt láttam, hogy két magasabb csúcs között van egy folyosó szerű mélyedés a hegyen ahol a növények alacsonyabbak is voltak. Úgyhogy számítottam rá hogy ott bejön majd a szél, de annak ellenáll a horgony ha jól fog, a hullámoktól legyünk védve, az a lényegesebb. Jónak találtuk az öblöt egy motorcsónakossal együtt aki már ott horgonyzott. Tőle nem is tudtam annyira bentre állni amennyire szerettem volna, de azért jó volt a mi helyünk is. A terep felfedezése (körözés és mélység mérés) után ledobtuk a horgonyt, ezután motorral szokás szerint belehúzattam a fenékbe hogy jól tartson, majd lehetőleg minden irányban jegyeztem meg parti pontokat hogy maximálisan meddig tér ki a hajó. Ez azért kell hogy éjszaka ha kinézek, tudjam hogy nem csúszik a horgony és még fixen a helyünkön vagyunk. Igazság szerint ha nincs szél és hullámzás akkor már ellazultam ebben a dologban és nem mindig szoktam éjszaka nézelődni, mert bízom a horgonyban. Még egy éjszakánk sem volt amikor csúszott volna. Amiért most a szokásosnál is gondosabban kerestem a parti támpontokat, az azért volt mert a "strong Borázók" azért elültették a bogarat a fülemben, hogy lehet tudnak valamit. Szóval felkészültünk a hajnali strong Borára és utána élveztük a kellemes napsütést és a friss hűvös vizet.

Hajnal fél négy körül arra ébredtem hogy nagyon mozog a hajó, föl-le a hullámoktól és oldalra az orra ahogy kapta a pöfföknél a széltől a pofonokat. Egyből kint voltam a kormányállásban hogy megnézzem mi a helyzet és láttam hogy 15-20 méterrel jobban délnyugatra vagyunk mint szabadna, tehát csúszott a horgony. Akkor éppen tartott rendesen, de ha egyszer megcsúszott akkor ez már nem nyugtatott meg. A szél az kevés lett volna ahhoz hogy kimozdítson a helyünkről, de a baj az volt hogy ugyan a szél északkeleti volt a hullámok mégis észak-északnyugatról jöttek be az öbölnek abba a részébe ahol álltunk. Ezért a hullámok egyrészt emelgették a hajó orrát és el is fordították a szélirányból, így néha amikor jött egy-egy nagy pöff, olyan volt mintha a hajóorr kapott volna egy óriási pofont a széltől és ilyenkor jól meg is rángatta oldalirányba. Úgyhogy ezt a nagy cibálást nem bírta jól a horgony és ezért csúszott meg. Riadóztattam az egyébként is ébredező legénységet, hogy öltözzenek jól fel. Addig beindítottam a motort és motorral ott tartottam a hajót ahol a horgonynak kellett volna a csúszás előtt. Utána Annára bíztam ezt a dolgot amíg én felöltöztem. Ezután megterveztük hogy mit csinálunk és megbeszéltük hogy hogyan. A hullámoktól kellett megszabaduljunk. Láttuk hogy a motorcsónak is eléggé mozog, de beljebb az öbölben nyugodtabb a víz. Így ugyan már olyan közelre kellett mennünk a motorcsónakhoz amit normál esetben nem szeretek (azt hiszem másoknál nagyobb helyet szoktam hagyni a hajók között ha rajtam múlik és nem szokott tetszeni ha valaki túl közel dobja le hozzánk a horgonyát), de ez most rendkívüli helyzet volt. Én előrementem felhúzni a horgonyt, Anna pedig nagyon ügyesen a megbeszélt helyre kormányozta a hajót, közben Nóri a mélységmérőt figyelte és mondta hangosan a változást. Az új helyen újra lehorgonyoztunk. Szerencsére jól tartott a most már nyugodtabb vízen a horgony, de azért biztonság kedvéért a tartalék horgonyt is ledobtuk, "ha minden kötél szakad" esetre. Ezután a legénység nyugovóra tért, nem hiszem hogy azonnal el tudtak aludni, túl izgalmas volt nekik ez a hajnali esemény. Nem csak nekik, én sem élveztem. De most már egy kis idő távlatából olyan mint a katonaság, az is rossz volt, mégis mindenki vicces történeteket mesél róla hogy mekkorákat szívott. :)

Én reggel hatig a kormányállásban ücsörögtem és figyeltem hogy változik-e a helyzet. A kis motorosban sem pihentek addig, mert kétszer ők is áthorgonyoztak, mindig nyugodtabb helyet keresve. Reggel hatra enyhült kicsit a szél és már én is átfagytam annyira, hogy elmentem lefeküdni. Hétkor megint arra ébredtem hogy visszatért a szélerő és megint kapunk kicsi pofonokat, de mivel hullámok nem voltak ezért nem okozott gondot. Nyolckor úgy döntöttem hogy az idő miatt nem mondok le a minden reggeli úszásomról és amúgy is enyhült a szél és kezdett sütni a nap. A motoros kapitánya is úszáshoz készülődött. A "túlélők" örömteli integetésével üdvözöltük egymást. :)

A tanulság számomra az esetből, hogy a Borát tisztelni kell, még ha a Windguru csak 20 csomósra is jelzi előre, a másik hogy azóta a horvát időjárás jelentést is elolvasom, hátha jobban ismerik a saját tengerüket és szeleiket. :)

Újra Nóri írása következik:

2011 augusztus 9 – Kedd

Másnap csak egy rövidebb útra vállalkoztunk, átmentünk Premudára. Itt már van egy jól megszokott öblünk, így ismét oda horgonyoztunk le. Azért ezt az öblöt választottuk, mert a széllel áttelenes irányban nyitott, úgyhogy biztosak voltunk benne hogy védett a hullámzástól. Tévedtünk. Nagyon hullámzott ott a víz, így csak egy ebéd erejéig maradtunk, aztán áthorgonyoztunk az öböl másik végébe, ahol sokkal nyugodtabb volt a tenger, és ott töltöttük el a délutánt. Arra is volt időm hogy polírozó szerrel megtisztítsam a kompaszunkat, amin már rég nem lehetett látni az irányt, mert úgy kiszívta a nap. Látszik a különbség. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

2011 augusztus 10 – Szerda

Reggel Annáék horgásztak, de mivel csak egy halat sikrült fogniuk, ezért (szerencsére ;) ) visszadobták. Én közben a pipacsos gobelin képemet hímezgettem, mostanra ezt az elfoglaltságot találtam magamnak. :) Majd mindezek után elindultunk. Még mindig óriási (elég nagy) szél fújt, de apa kitalálta, hogy vitorlázzunk, mert hát fúj a szél, milyen az ha motorral megy egy vitorlás. 2 órán át dőlt a hajó, szinte semmit nem haladtunk, mivel a rossz irányba fújt a szél, és ezekután vissza kellett mennünk Premudára a sziget árnyékába, ahol le tudtuk engedni a nagyvitorlát, mivel a szélben, és még inkább a 1.5-2 méteres hullámokban veszélyes lett volna. Egyszóval 2 órát csak úgy "szórakoztunk", és utána motorral indultunk el újra Losinj felé.

A nagy szembehullámok miatt ez az út 1,5 órával tovább tartott, mint normális körülmények között, pedig csak egy 7 mérföldes hullámos szakaszon kellett átvágjuk magunkat, mert utána már a Losinj sziget védett bennünket. Mondanom sem kell, hogy zuhanyoztunk is rendesen. :) Útközben újra láttuk a különleges formájú szürke hajót.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Végül megérkeztünk, az összes kikötő tele volt, rengeteg hajó horgonyzott az öbölben. Mi is lehorgonyoztunk egy disco-ként működő nagyhajó mellé, de szerencsére nem volt hangzavar, mert nem működött.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

2011 augusztus 11 – Csütörtök

Felfújtuk a kiscsónakot Selvát és kieveztünk a partra. Elsétáltunk a túlpartra a kikötő mosdójába, amit már korábbról ismertünk, ott megfürödtünk, hajat mostunk. :) Visszafelé bementünk a Lidl-be bevásárolni, és feltölteni a készleteinket.

Majd mikor a túránkról visszaérkeztünk láttuk, hogy mint később kiderült egy helyi búvár a mellettünk horgonyzó hajót pár méterrel odébb küldte valamiért. Aztán hozzánk is odajött, valami olyasmit magyarázott, hogy a horgonyra sok cement fog rakódni, mert itt sokat hoz a víz, és nem fogjuk tudni felhúzni a horgonyt reggel. Egy kicsit aggódtunk, de aztán mégsem fogadtuk meg a tanácsát, és nem húztuk fel a horgonyt, hiszen már egy napja ott horgonyoztunk. Így ha reggel nem bírjuk felhúzni, akkor már most sem. Akkor legalább csak egyszer kínlódjunk vele és egyébként sem voltunk biztosak benne hogy tíz méterrel arrébb annyival jobb lenne. Megvacsoráztunk, majd még este elmentünk sétálni egyet az erdőbe. Végre (mivel a múltkor elmulasztottuk) megnéztük a város templomát és a hajó felé a Lidl-ben (ez a kedvenc boltunk ott, mert 10-ig nyitva van este) vettünk vizet is.

2011 augusztus 12 – Péntek

Reggel 9-kor átmentünk a kinyíló hídnál. Ott, a sorbanállók között apa figyelmes lett az egyik hajóra. Mint kiderült az Equator volt, Gál József hajója. Beszélgettünk a legénységével, a Kékbolygó alapítványhoz tartozó gyerekeket hozták éppen delfint nézni. Apának ez óriási élmény volt, a híres földkerülő Equator mögött átmenni a losinji hídnál. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Miután átkeltünk a hídnál, megérkeztünk a delfinrezervátumnak nevezett területre. És tényleg… láttunk, kameráztunk egy csomó delfint közelről. Még a hajó mellett is elúsztak, és láttuk őket a víz alatt. Nagyszerű volt, nagyon közel engedtek minket magukhoz.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A delfin bemutató után megérkeztünk Rab-ra és lehorgonyoztunk egy kis motorcsónak kikötő közelében, pontosabban majdnem a bejáratában. :) Klasszul hullámzott egész nap a tenger a motorosoktól. Amikor a helyet kerestük majdnem ráfutottunk egy mesterséges zátonyra, amit semmivel nem jelöltek. A strandot vették körül egy kőhányással. Szerencsére észrevettük hogy ott más a színe a víznek. Apa előre küldte Annát a hajóorrba hogy figyelje előttünk hogy mi van a víz alatt és nagyon lassan közelítettünk. A mélységmérő nem segített volna, mert az a hajó alatt méri a mélységet. Általában ez nem okoz gondot, mivel a tengerfenék nem függőlegesen szokott kiemelkedni, hanem fokozatosan. Itt más volt a helyzet, Anna szólt hogy ne menjünk fölé, mert nem mély a víz, így gyorsan fordultunk és elkerültük. Apa később búvárszemüveggel megnézte és kb. 1.5 méter volt fölötte a vízmélység, úgyhogy elvittük volna a tetejét.

A városba vezető út az erdőben vezetett, és sokfelé elágazott, kicsit labirintus jellege volt, de azért volt logikája. Mindenhol volt egy leágazás, egy kanyar, érdemes lehet minden útvonalat bejárni. Aztán volt egy kapu a várfalban, benéztünk, de lakások voltak bent, meg kertek, de apa megkérdezte, és végül arra kellett bemenni a városba. Nagyon érdekes volt, úgyszólván egy kertből nyílt a város. Szűk kis köves utcácskák vezettek a templomokhoz.

Itt Rabon érezhetően sok magyar turista volt, még nem találkoztunk ennyivel, mint itt. Megkerestük itt is a kikötő mosdóját, de nagyon sokan is voltak, és nem is tetszett annyira, a kikötő is csúnya volt, az se tetszett senkinek.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Nekem nagyon megtetszettek a felhők, szóval ezer meg ezer képet készítettem, ezekből is válogattam ide néhányat.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Aztán megnéztük a naplementét, ami nagyon szép volt, és visszamentünk a hajóra.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

2011 augusztus 13 – Szombat

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Másnap nem mentünk messzire, maradtunk Rab szigetén, csak átmentünk egy másik öbölbe, Supetarska Dragába. Körülbelül 2 órás volt az út, a kikötő mellé horgonyoztunk le. Mikor megérkeztünk apa elúszott megnézni a kikötőt, a mosdót, ilyesmiket, majd kimentünk fürdeni. Ebben a kikötőben csúcs mosdó van (5 tusoló, 5 WC + egy csomó konnektor, fa tetőszerkezet), szóval jó hely. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Ezen fontos dolgok után elmentünk várost nézni. Nos, ez a városnézés kicsit rövidre sikeredett, ugyanis, nem valami nagy a település, és apartmanokon és lakóházakon kívül nem sok minden van. Viszont az öböl végén egy lápban ér véget a tenger, ami nagyon érdekes, a kis motorcsónak kikötő is már a lápos vidék szélén van. Furcsa volt, hogy nem a megszokott sziklás partban végződik a tenger, hanem egy lápvidékként.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A rövid séta után beugrottunk egy kisboltba vacsoráért, találtunk egy a csevapcsicsához hasonló húsételt, pljeskavica volt a neve. Ezt sütöttük meg, este 11 órára el is készült, sült krumpli körettel, finom volt. :)

2011 augusztus 14 – Vasárnap

Délelőtt elindultunk Supetarska Dragából Krk-re, körülbelül 3 órás volt az út. Nagyon nagy forróság volt ezen a napon is.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Az öbölből kifelé menet megpróbáltunk vitorlázni, mert érezhetően fújt egy kicsit a szél, ígyhát vitorlát is bontottunk, de nagyon ritkán jött egy-egy fuvallat, és azzal sem haladtunk sokra, úgyhogy betekertük a kibontott fokvitorlát, és motorral haladtunk tovább. El is értük Krk sziget fővárosát, és a strandja és a kempingje közötti szakaszon le is horgonyoztunk.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Majd ebéd, és fürdőzés után kimentünk Selvával a partra, megnézni a környéket és a várost. Selvának nem találtunk megfelelő kikötő helyet, így apa úgy döntött, hogy visszaviszi Ibexhez. Ennek volt egy kis érdekessége azonkívül is, hogy úszott egyet a kirándulásunk előtt, mégpedig az, hogy hol úszott. Ugyanis ahol partra szálltunk az egy kutyaúsztató strand volt, így apa a kutyák között úszkált. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Ezután a kaland után elindultunk a városnéző túránkra.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A strandon iszonyatos tömeg volt, ahol horgonyoztunk ott is rajzottak az emberek. A sziklás parton is napoztak, a sziklákról ugráltak. Rengetegen voltak a parton, és a vízben is.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A város főterén lovacskázó gyerekek hadába botlottunk. Nagyon jópofa játékot lehetett bérelni. Pedálos lovak voltak, de a kisgyerekek, akik nem érték el azokat, azok is tudták használni, úgy mintha igazából lovagolnának. Azzal hajtották, hogy felálltak rajta, majd visszaültek. Nagyon érdekes volt, ja és persze jó üzlet is az árából és a kihasználtságából ítélve. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A városból kimentünk a kikötőhöz, ahol találkoztunk egy régi vodicei "ismerőssel" Anikával, Anika is Vodicében volt/ van kikötve, mint Ibex volt tavaly.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Este értünk vissza a sétából, így apa rendezett egy éjszakai fürdőzést. Nem irigyeltük érte, mert már nem volt meleg, de nem volt egyedül, mert a strandra is jöttek le emberek úszkálni még egy kicsit. :)

2011 augusztus 15 – Hétfő

Hétfő délelőtt elindultunk az előző héten elkezdett utunkon immáron visszafelé. Krk volt a legészakibb megállónk. Innen visszatértünk Supetarska Dragába. Természetesen nem az volt a cél, hogy ugyanazokat a helyeket keressük fel megint, csak itt most újra ráesett a választásunk, távolság és minőség függvényében is.

Néhány kép az indulásunkról:

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Útközben megálltunk, hogy apa megmártózzon, mert nagyon melege volt. így felfrissült, és folytattuk utunkat.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Annával az út alatt kötelet fontunk, majd ezekből a kötelekből majomöklöket csináltunk. Főleg Anna, mert én már elfelejtettem a technikáját. Meg amúgy is el voltam foglalva a gobelinemmel. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Majd megérkeztünk Supetarska Dragába, ahol úszkáltunk egyet, valamint eveztünk, mert most ezt a sportot találtuk ki magunknak. Nagyon élveztük, majdnem minden nap mentünk néhány kört a hajó körül. Majd célba vettük a kikötő mosdóját, bevásároltunk, és mivel nincs sok látnivaló, és már azokat is láttuk, megvacsoráztunk.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Ittlétünk során felfedeztünk magunknak egy új üdítőt, ami részben helyettesíti a bitter lemont, ami a kedvencünk, ez pedig a tangerine. Kár, hogy egyiket sem lehet itthon kapni. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

És az elmaradhatatlan naplemente fotók: Megint jött a motorosok hada este befelé az öbölbe, amitől természetesen hintázott a hajónk.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

2011 augusztus 16 – Kedd

Kedden Rabra mentünk vissza.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Sajnos a kezdeti örömünk, hogy van szelünk, hamar elszállt, mert megint csak egy rövid ideig volt szél,…
Sajnos a kezdeti örömünk, hogy van szelünk, hamar elszállt, mert megint csak egy rövid ideig volt szél, aztán, mint amit elnyeltek, elmúlt. Szél híjján szépen motoroztunk tovább…
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Rabon bementünk tankolni. Nos ez egy élmény volt, abból is inkább a rosszabbik fajta. Két motoros állt a benzinkútnál mikor mi kerültünk sorra, az elől álló elindult, de nem ment el, csak egy kicsit odébbment, de nem engedték el egy kötelüket, valamire vártak. A benzinkutas intett, hogy menjünk, de nagyon kicsi volt a hely a két hajó között. Tettünk egy kört, mert elsőre nem mertük megkockáztatni a dolgot. A benzinkutas elküldte a motorosékat, de azok csak nem akartak odébbállni, így hát apa közölte, hogy egyvalaki az elejét, a másik a hátulját tartja el. Ezt szeretjük. :)

Szóval én hátul támasztottam az egyik motorost (lehetett vagy 3 cm a két hajó között), Anna pedig elöl tartotta a hajót. A hátsó motorosnál nem nagyon aggódtak, csak nézték, hogy majd én eltartom a hajót. Annának, szegénynek izgalmasabb volt, mint nekem. Ezt lehet én nem is tudom élményszerűen leírni, mert csak hallomásból tudom. A horgonyunk belibbent a motoros hajó nyitott részébe, az emberek feje fölé, ezután már ők is segítettek eltartani a hajót. Aztán a horgony kikerült a partra onnan kellett eltartani… Szóval volt feladat, de egyik embernek, és egyik hajónak sem esett baja. Mi még mindkét motorost otthagytuk. Apa büszke volt, hogy ilyen kis helyre beálltunk, mi meg még jobban megutáltuk a tankolást (eddig sem volt a szívünk csücske). :)

Azért viszont érdemes volt bemenni tankolni, mert így láttuk a város kikötő felőli oldalát is, ami szintén nagyon szép. Valamint egy-két csodajárgánnyal is találkoztunk. Óriási motorosok álldogálltak a part mellett. Na nem a helikopteresek, de azért ilyeneket már elfogadnánk.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Ezután visszamentünk az öbölbe, és lehorgonyoztunk. Úsztunk egy nagyot, Selvával eveztünk, majd estefelé kimentünk a városba. Hegyi utakon sétáltunk át a városba, nagy boltot kerestünk, meg is találtuk a Dionát. Anna garnélarákot szeretett volna vacsorázni, de csak tengergyümölcseit kaptunk, így az lett rizzsel.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

És csillagos ég nézés este, természetesen! :)

2011 augusztus 17 – Szerda

Szerdán Anna kérésére a visszaúton érintettük Pagot. Meg akartuk nézni a vad olajfást, ahol állítólag 1600 éves fák is vannak, ezért úgy terveztük, hogy lehorgonyzunk egy közeli öbölben, kimegyünk túrázni, kb. 1km-rel számoltunk, nem nagy út, és aztán keresünk egy védett öblöt éjszakára.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Nos ezt jól elterveztük, de a GPS nem akart összekapcsolódni a térkép programmal, aztán amikor végre sikerült, már túljöttünk a közeli öblökön, mivel visszafordulni nem akartunk, és találtunk egy szép kis öblöt, lehorgonyoztunk, megebédeltünk, és úgy döntöttünk, hogy nekivágunk az immáron duplájára nőtt útnak. :) Nem lett volna nagy túra, de 40 fok volt, és így nehezebb.

Rengetegen voltak ebben az öbölben, de érthető, mivel gyönyörű. Sekély, kristálytiszta víz, teljesen lelátni az aljáig. Mindent, de tényleg mindent lehetett látni, még a fenéken is. Csodaszép volt! 4 méteres vízben horgonyoztunk.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Ja, és a legjobb, hogy a part, és az alja tiszta homok volt. Tuti hely!

Az egyetlen baj vele, hogy mások is így gondolják, ezért gyakorlatilag mozdulni sem lehet. Rengeteg motoros, és egy-két vitorlás, na meg ami már felháborító, hogy még taxihajókkal is hoztak ide fürödni embereket. Fél órát fürödtek, összeszedték őket és mentek vissza. Meg még a partról is jöttek le strandolni. Szóval sokan voltunk egyrakáson. :)

Annáék búvárkodtak egyet, láttak a sziklákon egy csomó tengerisünt.

Kimentünk Selvával, és elindultunk be az erdőbe. Mentünk megkeresni a 2 km-re lévő vad olajfást, erdei szűk ösvényeken, gallyak, szúrós szederindák között haladt az út, majd egyszercsak elfogyott. :) Szó szerint nem folytatódott. Mindenfelé mentünk, ahol útnak látszó ösvényt találtunk, de mindegyiknek vége szakadt, elfáradtunk, és feladtuk.

Volt egy nagy út, de az az ellenkező irányba ment, azon már nem indultunk el. Lehet azon kellett volna kezdeni is. Később megnéztük Google Maps-en, és ebből az öbölből csak óriási kerülővel lehetett volna eljutni az olajfáshoz.

Majd este mikor kiürült az öböl, mivel végül ottmaradtunk estére fél 7-kor kieveztünk a homokos partra ahol térdig ért a víz, és labdáztunk egy jót.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Klassz volt! :)

Úgy döntöttünk szívesen elfogadnánk ezt az öblöt. Magán öböl. Van móló a csónaknak, van egy lepusztult üdítőárusító bódé, full összkomfort. :)

2011 augusztus 18 – Csütörtök

Reggel korán keltünk, kb. 8-kor (ez nyaraláskor nagyon korán van :)), gyorsan reggeliztünk, hogy az embertömeg érkezése előtt tudjunk strandolni. Labdáztunk, köveket és kagylókat gyűjtöttünk, meg elengedtük apa reggeli szerzeményeit. Hozott nekünk 2 csigát. Szép házuk volt, de még laktak benne így elengedtük őket. Kilakoltatási moratórium van. :) Gyűjtöttünk homokot, mivel az horvát partokon igen ritka. És apa talált egy tengeri sün vázat, majdnem teljesen ép állapotban. Annyi sün volt a sziklákon, hogy 3 tüske benne is maradt az ujjában, mert nem látta mindet, és így nem tudta úgy kivenni közölük a vázat, hogy ne szúrják meg.

Strandolás után elmentünk befelé búvárkodni egyet. Gyönyörű látvány volt. Sok tengerisünt, halakat, növényeket láttunk. Az egyik legszebb hely, ahol eddig búvárkodtunk.

Csónakból ezekután lekameráztuk a víz alját, a sziklák menti élővilágot, mert nem tudtunk betelni vele. :)

Jó kis reggel volt! Mire visszamentünk a hajóra, akkor kezdtek el jönni a motorcsónakok. Ebédeltünk, és elindultunk következő úticélunkra, Silbára.

Útközben kötelet fontunk, amiből aztán mini majomöklöket lehet készíteni. Elég hosszadalmas volt a kötélfonás, mert óriási hosszúságút csináltunk, hogy sok majomököl kijöjjön belőle egymás mellé.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Megérkeztünk egy szép védett öbölbe horgonyoztunk, ennek is volt strandja, de ez kavicsos volt.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Este bementünk a városba (hajóskapitányok növényeit megnézni), nagyon szép hely. Széles utak, elkerített kertes házak, romos templomok, egy kilátó torony. Na ennek is meg van a maga története: Apa meg én elindultunk felfelé, pedig igencsak lyukaslépcsőkkel kezdődött. A lyukaslépcső azt jelenti, hogy a fokok között le lehet látni, de itt kicsit ennél is durvább volt a helyzet. Na mindegy a lényeg, hogy nekem inkább lyukaslépcső, mint tériszonyom van, de ezt legyőzve elindultam felfelé. Később már egybefüggőek voltak a lépcsők körbe az oszlopszerű tornyot követve mentek. Volt korlát, de látszott rajta, hogy elég romos, szóval én a toronyba kapaszkodva haladtam felfelé. DE a teteje előtt, már túl a félúton, apa közölte velem, hogy a korláthoz ne érjek, mert rozsdás és ki fog dőlni, én mint mondtam nem fogtam a korlátot, hanem a toronyba kapaszkodtam, de felnéztem, még lett volna két környi lépcső, szóval visszafordultam, és lejöttem. :) Igazából ez veszélyesebb volt, mert alig fértünk el egymás mellett. Apa felment, és fényképezett.

Este a tengerpart mellett naplementét nézve indultunk vissza a hajóra, a tengerparti sétány itt is elfogyott, így a sziklákon a víz mellett folytattuk utunkat. Nehéz volt, hol nagy, hol kis kövek voltak. Ugráltunk szikláról sziklára. Majd egy öbölnél felmentünk az erdei útra, amin odafele mentünk. Sötétben megérkeztünk Ibexre.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Ja, meg a városkában még előtte bementünk egy boltba, ahol vettünk hideg bitter lemont, meg Annának garnélarákot, így a vacsora rákos rizs lett. Közben kifogyott a gázpalack, De volt egy kicsi tartaléknak, azon főtt meg. Finom volt.

Este csodálatos csillagos égboltot lehetett látni (+ 3-4 hullócsillagot is! :))

És ilyen fényviszonyok között láttam a Kisgöncölt is!!!

2011 augusztus 19 – Péntek

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

9-kor keltünk, reggeli, készülődés, indulás 12 körül. Délután 4 órára érkeztünk meg Veli Rat-ra. Kicsit összepakoltuk a dolgainkat, aztán elmentünk fürdeni.

Apa eközben megtakarította, elcsomagolta Selvát, lemosta a fedélzetet. Ezután mi is teljesen becsomagoltunk, feltöltöttük Ibexet vízzel, majd elmentünk a boltba.

És, hogy mindezt miért írtam le, azon kívül, hogy tényleg ez történt, mert másnap reggel a 4:45-ös busszal, és az 5:45-ös komppal készültünk hazaindulni. Szóval erre volt a nagy készülődés.

Olyan 11 körül fekhettünk le, és fél 4-kor már keltünk is, így nem sokat aludtunk. :)

2011 augusztus 20 – Szombat

Reggel, ahogy az előbb említettem fél 4-kor keltünk, elszaladtunk mosakodni, összeszedtük a csomagjainkat, kihordtuk őket a hajóból. Körbenéztünk, hogy ne hagyjunk ott semmit, bezártunk, elbúcsúztunk Ibextől, és elindultunk a buszmegállóba.

Mindenkin volt legalább 3 csomag, így megrakodva mentünk. Megláttuk a buszt, hogy már ülnek rajta, és indul… elkezdtünk rohanni, de nem indult még csak megfordult útirányba. Nagyon megijedtünk. :) Megvettük a jegyeket, felszálltunk, és még várt is a busz.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

A komphoz érve megvettük a jegyeket, és felszálltunk. A korai indulás senkit nem riasztott meg, mert óriási kocsisorok várakoztak a beszállásra.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Még sötétben indultunk, majd elkezdett pirkadni, és kompról láttuk a napfelkeltét! Napfelkeltét ritkán látunk. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Majd már világosban érkeztünk meg Zadarba.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Leszállás, csomagok le egy parkolóba, és vártuk apát, hogy hozza a kocsit, és indulhassunk haza.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

És még mindig csak 7 óra.

Aztán megjött apa az autóval, bementünk a SuperKonzumba, feltöltöttük készleteinket, megreggeliztünk, és kezdetét vette az utunk hazafelé. Most Zágrábig nem autópályán mentünk, hogy világot lássunk, mert már kicsit untuk a sztrádán való közlekedést.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Útközben a mezők tele voltak kék virágokkal, amelyekről apa állította, hogy bizony azok kékiringók, de mi nem hittünk neki, mert hogy lenne már ilyen sok belőlük. Ezért megálltunk, és tényleg azok voltak. Gyönyörűek, még nem volt mind teljesen érett, de már szép kékek voltak. Óriási állatvilág volt, bárhová léptünk, minimum 2 rovar/bogár ugrott ki vagy repült fel. Sétáltunk egyet, apa közben szedett egy zsák iringót. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Nem álltunk meg a Plitvicei tavaknál, mert inkább most hamarabb szerettünk volna hazaérni.

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex
Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Majd itthon is fényképezhettünk útközben, miközben kerestük a városból kivezető utat, mivel augusztus 20-a miatt le volt zárva a belváros több utcája. Mi meg ezt elfelejtettük, és bementünk a közepébe. :)

Ist, Premuda, Rab, Krk, Pag, Silba — Ibex

Majd este 6 óra körül meg is érkeztünk. :)

Szép két hetes nyaralás volt, volt benne minden. Jó idő, rossz idő, szél és szélcsend, ebből kifolyólag izgalom, és nyugalom is. Mindent egybevéve klassz és tartalmas volt.

Interaktív változat →