Munka és nyaralás Veli Rat-on

Egy hét munka és nyaralás Zenkővel 2011.10.01. - 09.

Zenkő írása:

2011 október 1-2 – Szombat-Vasárnap

Istvánnak már régen tervbe volt véve, hogy október első hetét lenn fogja tölteni az Adrián. Eredetileg Olaszországba akart átvitorlázni Leoval, de mivel utolsó közös utunk során a motor rakoncátlankodott, így ez elmaradt és helyette egy karbantartó út lett tervezve.

Nekem meg egy hirtelen ötletből jött, hogy a 2 nap szabadság helyett, inkább tölteném az egész hetet a hajón. Sajnos a munkámmal haladnom kellett, így csak amolyan kompromisszumos út jöhetett szóba. Dolgozom a hajón és annak ellenére csak ott lehetek a jó időben és esetleg még egy napi úszás is belefér majd a programba.

Ez így megvalósíthatónak látszott, már csak az volt a kérdés hogyan és mikor utazzunk. Péntek este esélyem se lett volna felférni a gépre, hogy Budapestre repüljek. Így maradt, hogy majd szombaton repülök Zadarba és ott elvesz István a reptéren. Majd az esti kompig a várost nézzük meg.

Ki is mentem szombaton 8-ra a reptérre, aztán nagyon szomorúan fél 12-or hazabuszoztam, mert két gépről is lemaradtam, mivel nem volt hely. Ekkora tömeget már régen láttam reptéren!

Persze István már úton volt Zadarba. Szerencsére korán reggel, már háromnegyed 6-or elindult Budapestről, így elérte a kora délutáni kompot. Délután már be is jelentkezett Skypeon és szomorúan beszélgettünk, hogy nem jött össze a találkozás. Eközben minden lehetséges elképzelhető útvonalat megnéztem hogyan lehetne Zadarba jutni . Nem igen volt jó lehetőség, maradt a vasárnapi újrapróbálkozás.

István eközben kipakolt az autóból, elrendezgette a hajón és előkészítette a terepet a vendégek fogadására. Rajtam kívül még Noémi és Leo jöttek volna kedd este, de az időjárás közbe szólt, keveset lehetett volna vitorlázni az előrejelzett viharok miatt, ezért ők lemondták.

Vasárnap nagyon korán, már hajnali 5-or keltem, hogy az első géppel próbálkozzam. Szerencsém volt, köszönet a kapitánynak, jump seaten elvittek és 8-kor már is Münchenben voltam. Már csak a déli zadari gépet kellett megvárnom. Oda már senki sem akart repülni, volt hely bőven!

Negyed 3-or érkeztem meg a zadari reptérre. Persze már a magasból csodáltam a tenger színét és a sok ezer szigetet az Adriában.

A reptér iciri-piciri, még egy turisztikai információs iroda sincs. Ott tébláboltam a busz oldalánál, mert a menetrend sem volt kitéve. A közlekedés amúgy jól meg van oldva, mivel be lehet jutni a központi buszpályaudvarra, ahol leadhattam a csomagom megőrzésre. Így már csak a 10 kg-os hátizsák volt a hátamon és a laptopot vittem körbe-kereken városnézés közben.

A fő élmény számomra a félsziget végében levő víziorgona volt. Főleg, mert akkor elég nagyok voltak a hullámok. El tudtam volna ott több órán keresztül üldögélni és hallgatni a víz zenéjét, de hát meg is szerettem volna nézni az óvárost, így folytattam utam. Keresztül-kasul bejártam és fényképezgettem a félszigetet.

Aztán vissza a csomagomért és negyed 8-kor hulla fáradtan álltam a kompnál és bámultam, ahogy az épp akkor Brbinjből megérkező kompból végtelenül áradnak ki az autók.

Míg nekem az egész nap az utazásról szólt és ennek ellenére hálás voltam és előre örültem, hogy megérkezhetek Ibexre, István már is elkezdte a szorgoskodást. Elpakolta az akkumlátortól a kapcsoló szekrényig haladó vezetékek mellett tárolt dolgokat. Készítette elő a terepet a villanyszereléshez. Közben megpróbálta elindítani a motort, hogy még mindig misztikus dolgokat produkál-e. Indításkor az indító motor csak nyekkent egyet és nem csinált mást. Azt gondolta, hogy azzal lehet a probléma, mivel az akkumlátor fel volt töltve. Ezért keresett egy szerelőt. A bácsi szerszámok nélkül ment a hajóra és csak horvátul beszélt. Ha kellett neki valami szerszám, akkor kérte horvátul és István egyenként felmutogatott különböző szerszámokat a találatig. Végül megállapította, hogy az akkumlátor csatlakozónál nem jó az érintkezés. Miután megtisztította, beindult a motor. A múltkori út során a kormányállást többször is vödör vízzel lelocssintva mostuk, rácsepegett az akkumlátorra a sós víz és ez okozta a hibát. A tanuló pénz 50 Kn volt, de legalább indult a motor.

Miközben a kompon ültem, István is úton volt, hogy várjon. Nem volt kenyér a hajón, így kis kitérővel Bozava fele kellett mennie, ahol egy étterem mellett 8 után is lehet kenyeret venni. Nagyon megküzdöttem, hogy odaérjek, ennek fejében nagy is volt az öröm, hogy végre találkoztunk és ott lehetek a hajón.

Gyorsan kicsomagoltam az orrkabinba a szokásos helyemre és mivel elég hűvös volt, István kölcsön adta a meleg hálózsákját. Ami nagyon jó szolgálatot tett a hét során, egyszer sem fáztam éjszaka, se hajnalban. Aznap este talán még párnát se ért a fejem és már is aludtam a hosszú nap után.

2011 október 3 – Hétfő

Végre az Adrián ébredhettem :) Se város zaja, se csörgőóra, csak a napsugarak simogató hívására nyitottam ki szemem. Jó volt végre kialudni magam és a friss levegőn ébredni. István új hálózsákját teszteltem, nagyon kellemes volt. Nem fáztam benne, sőt még az elején túl meleg is volt, ki kellett nyitnom a zipzárt.

Jó kis magyaros reggeli várt rám, szalonna, tepertő finom lilahagymával. Így is kell kezdődjön a nap, hogy bírja a legénység a napi megpróbáltatásokat ;)

Már fél dél volt mire előkerült a laptop, beüzemeltem az internetet a gépemen és elkezdtem dolgozni.

Arra meg is éheztem, annak rendje és módja szerint. Na de nem is én lennék, ha 3 óránként nem tenném fel a kérdést, hogy "Mikor eszünk?" :) Így Istvánnal töltött első napom, számára igazából azzal telt, hogy ételt elővesz, ételt elrak, megfőz, elmosogat, majd mire egy-egy ilyen végetért, arra már is jött a kérdésem: "Mikor eszünk?"

Első nap nem szabad túlzásba vinni a munkát és mivel valójában nekem munkaszüneti nap volt, így nem is erőltettem túl magam. Ebédre leves volt és utána el is indultunk gyalogosan a homokos partra. Meglepetésként ért, hogy a főúton kellett menni, mert a térkép alapján valami erdei út rémlett emlékezetemben. Nem volt persze nagy forgalom, így a néha-néha elhúzó autók nem zavartak a sétában. A homokos part szerencsére az utószezon miatt szinte üres volt. Itt-ott volt egy-két ember. Azonnal be is mentünk a vízbe, amit előre kicsit hűvösnek éreztünk. Sokáig kellett gyalogolni, mire annyira mélyült, hogy már úszni is lehetett. Volt az öbölben három hajó, boján álltak. Ki is néztem magamnak egy boját irány és táv képpen, legyen meg az úszás teljesítmény arra a napra. Mire kiértünk, egy lányból sellőt formáztak a homokból. Sajnos nem volt nálunk fényképezőgép, pedig jó kép alany lett volna. Nem volt kedvem ugyanazon az útvonalon visszamenni a kikötőbe, így meggyőztem Istvánt, hogy a parton sétálgassunk. Majd igyekeztünk tartani az irányt és végül Veli Rat közeli településben kötöttünk ki. Nem volt, rövidebb ez az út, de mindenképp szebb és kellemesebb volt a séta.

a túra útvonala (klikk)

Ennyi mozgás után persze, kellett a vacsora, mire már nagyon ki voltam éhezve. Vacsora után még sétáltunk egyet a faluban. Nekem ez volt az első napom, hogy megismerhettem Veli Ratot, habár már szeptemberben is voltam ott, de akkor erre nem volt idő. Felsétáltunk a postához és a templomhoz, végül még a mólon róttuk lefekvés előtt a köröket. Bámultuk a csillagokat, a hold még nem volt annyira fényes, jól lehetett a csillagképekben gyönyörködni.

2011 október 4 – Kedd

A reggel már megint korábban eljött, mint szerettem volna! De lustálkodásra nincs nagyon idő, mert dolgozni kell, és nem szeretnék a délutáni sétáról sem lemondani. Így indult a nap pörgéssel: reggeli és kezdődhetett a munkanap. Igazából nekem ez kellett volna legyen az első munkanapom a héten. Na de haladni kell a munkával és a nyafogás nem visz előre, így végeztem dolgom.

István tett-vett Ibexen, többnyire kinn volt, így nem nagyon tudom mivel foglalatoskodott. Kicserélte a nagyvitorla felhúzó kötelét, egy erősebb mászó kötélre. Ez egy új kötél, a régiben nem bízott a mászás miatt. Egyúttal elővette a saját beülőjét és azzal szórakozott, próbálgatta a szórakoztatásomra. :)

A dél hamar eljött, ebédre krumpli volt darált húskonzervvel, kicsit feltunnigolva ezzel-azzal, finomra sikerült. Igyekeztünk hamar útnak indulni, mert a napi séta tervben a világítótorony szerepelt, ami elég távol van.

Olyan 3 óra körül indultunk el és az első öbölnél meg is álltunk, hogy csobbanjunk.

Elég köves volt ott, így egy-két lépés után dobtuk is be magunkat és úsztunk. Kellemes volt a víz, így beúsztam a legbelső bojáig. Ezek a boják hajóknak vannak letéve, kikötéshez, de most üres volt az öböl. Ez is mutatja, hogy utószezon van már. A parton még kicsit elidőztem, csigát-kagylót keresve. Aztán folytattuk is az utunkat a világítótoronyhoz.

Ott volt bohóckodásra lehetőség, különböző hintákon. Óriási fákon lógtak ezek. Majd a parton sétáltuk körbe a tornyot és több helyen is láttuk, ahogy a só kikristályosodott.

Nem jött, hogy onnan már is visszaforduljunk és újra a laptop elé kényszerítsem magam, így a parton, a sziklákon tovább sétáltunk. Láttuk a hajóroncsot a vízben és annak maradványait szórta szét a parton a tenger.

Ott sétálgatva találtunk természetes szivacsot. Nagy volt az öröm emiatt. Addig sétálgattunk, hogy a középső zátonyig értünk. Már nagyon alacsonyan járt a nap, így onnan visszafordultunk. Még a bokrok ágai mögött láttuk, ahogy a nagy vörös nap lebukik a horizont mögött.

Hűvöske lett az idő, így noszogattam Istvánt, hogy futólépésben közlekedjünk. Meg is győztem, hogy kocogjunk. Kétszer is sor került erre. Csak sötét lett mire Ibexre értünk és már fél 8-at mutatott az óra. Még dolgoztam egy ideig, aztán megvacsoráztunk finom meleg levest és eljött a lefekvés ideje.

a túra útvonala (klikk)

2011 október 5 – Szerda

Nehezen ment a kelés és indult el a nap. Jó lett volna kicsit lustálkodni még az orr kabinban, de István már tett-vett. Reggeli és már megszokásképpen ültem is le helyemre dolgozni. A robot, mindig a robot. Na de ha már dolgozni kell, akkor ilyen környezetben akár szívesen is teszem.

István a mosogatónál a csapot akarta lecserélni. Így kivette a hűtőt a helyéről és a konyhai részen takarított ki mindent. Az összes edény elmosásra került. Délre már is csillogott-villogott minden. Sajnos maradt a régi csap, mivel nem volt megfelelő csatlakozó a vízvezetékhez.

Nagyon meleg volt az nap. Munkától izzadtunk mindketten, ki a fizikai, ki a szellemitől, de legfőképpen, hogy nem nagyon mozgott a kabinban a levegő, pedig nyitva volt minden ablak és ajtó. Így István azzal az ötlettel jött, hogy ússzunk ki a két hajó között és csobbanjunk egyet a kikötőben, hogy hűtsük le magunkat. Elég szűkösnek tartottam a helyet, de azzal nyugtatott, hogy a puffereknél kisebb a fejünk és csendes a víz is. Ment elől és mutatta az utat. Ibex lépcsőjéről csobbantam be, kiúsztunk a két kikötött vitorlás között. Persze ott kinn már láttam, hogy a jobb oldali móló végében van egy létra is be a vízbe. Oda is úsztam, de még folytattuk a fürdőzést és átúsztunk a túlsó partra, majd vissza. Ez így olyan fél km volt, mint utólag lemértük a térképen.

a túra útvonala (klikk)

Még egy kör programozás, amíg elkészült az ebéd. Zöldséges-kolbászos rizs volt. Olyan finomra sikerült, hogy repetáztam volna, főleg a déli úszás miatt, de nem volt több.

Már 4 óra volt mire elindultunk a napi sétánkra. Az északi szigetrész legészakabbi csücskébe igyekeztünk, ami a legtávolabbi is ugyanakkor. Szerencsére István egy rövidítőt talált, mert már ment a poénkodás, hogy visszafele megint futni kell, hogy ne fázzak. :)

a túra útvonala (klikk)

A zátonyra való séta az északi part részen nem volt olyan kellemes. Hihetetlen mennyiségű szemétben gázoltunk és a kövek is elég élesek voltak. Jó volt megérkezni a zátonyhoz.

Ott kellett a vízi cipő, mert a zátonyon gyalogoltunk a vízben egy darabig. A sirályok méltatlankodva repültek el a zátonyról.

Aztán vízbe dobtuk magunkat és úsztunk egyet, mert a nap már lemenőben volt. Valószínűleg ezért is éreztük a vizet kicsit hidegebbnek. Nekem 6-ra kellett volna visszaérnem, hogy még dolgozzak, de hát ez már megvalósíthatatlannak tűnt. Viccelődtünk, hogy úszva rövidebb lenne, mert a kikötő jól látszott.

Már a világítótorony is elkezdett világítani. Visszafele a déli részen gyalogoltunk, ahol sokkal kellemesebb volt. Megcsodáltuk a parti szikla képződményeket.

Aztán valóban letűnt már a nap és mivel fáztam, gyorsabb tempóra váltva lépegettünk vissza a kikötőbe. Szokás szerint fél 8 lett, mire a hajóra értünk.

Még 2 óra munka, majd vacsorára finom meleg leves, ami jól esett a hűvös estén. Aztán a megérdemelt alvás. Még utolsó erőből az ablakon keresztül a csillagokat vizsgáltam.

2011 október 6 – Csütörtök

A reggel hellyel-közzel ugyanabban az órában kezdődött számunkra. Nem aludtam jól, a munka járt a fejemben, így először sikerült Istvánt beelőznöm ébredésben. A szokásos terülj-terülj asztalkám reggeli után, beültem a sarokba dolgozni. Nehéz ám a munkára koncentrálni, amikor kinn süt a nap és tudod, hogy a napsugarakban fürdőzhetnél, vagy a tengerben lubickolhatnál. Ráadásul utolért a hűlés is, elég nyafogós lettem ettől.

István szétbontotta a hajót, azaz a nagy kabint a fejem felett. Már csak arra kellett figyelnem, nehogy csavarral igyam a teámat munka közben ;) A villanyvezetékeket kereste, kisebb-nagyobb sikerrel. Mindenképp a bontás befejeztével a két kabin lámpa többé nem működött. Új kábelt is akart behúzni, de hevesen tiltakoztam. Végül abban maradtunk, hogy előbb érdemes feltérképezni hol mennek a kábelek és majd lehetőleg egy helyen vezetni őket. Most minden lehető helyen fut egy-két kábel.

Dél körül a mászással próbálkoztunk. Az volt igazából az utolsó jóidős nap az előrejelzés szerint. Így én is ki akartam próbálni az árbocra való mászást. Magamra is öltöttem a beülőt. Elsőre csak 2 méter magasra mentem, hogy megtanuljam, hogyan tudom fel-le mozgatni. Az már nyilvánvaló volt, hogy aznap a szél erősebb volt, mint előző napokban. Hát így jár, aki megvárja az utolsó pillanatot! Olyan harmadáig mászhattam fel, felfele ment is könnyedén, de mozgatott a szél és nem vállaltam tovább. Ott még tartottak az árboc oldalmerevítők (baby stag) és nem lengtem ettől nagyon ki, de éreztem, ahogy a szél lök. Elindultam volna lefelé, de hát az már cseppet sem ment könnyen. Hiába álltam lábbal bele a pántba, az ülőkében még mindig volt súly. Bal kézből meg nem volt elég erőm tartani magam. Így kb. kétszer annyi időbe telt, amíg onnan leküzdöttem magam, Kipirosodott karral, kék folttal és hólyaggal a kezemen. Csúfosan szégyent vallottam a mászással.

István is felbuzdult ezen, ő is próbálkozott a saját beülőjével, de neki sem ment flottul. Így megint elmaradt a szerelés az árboc tetején. Pedig már ott lógtak a szerszámok is az oldal táskámban. :) Na majd jövőre is legalább lesz alap a leutazásra Ibexre. ;)

Nézőközönséget is vonzott a mutatványom, adtak ötleteket, hogy könnyebb lenne az árboc oldalára szerelt lépcsőfokokkal. Előző nap, így volt fenn egy pasi az egyik vitorláson.

István épp most varr hevederből ilyen létrát és a délután során láttunk is az egyik vitorláson hasonlót és ott is lógott egy pasi az árboc tetején. Felmenni nem láttuk őt.

Még egy kör munka, aztán jött a finom spagetti ebédre. Már nagyon kellett, mert a mászástól, azaz sokkal inkább az ereszkedéstől követelőzött már a pocakom. Ebéd után, mivel a környék gyalogosan elérhető helyeit már bejártuk, autóba ültünk és a homokos partra mentünk. Elég hullámos volt a tenger, nem is voltak a vízben. De az időjósok szerint az volt az utolsó nyári nap a héten, így még megfázva is muszáj volt egyet úszni, elbúcsúzni a tengertől. Nagyon tetszett a hullámokban való úszás, persze a táv rövidebb volt emiatt.

A homokos parton, István kövekből utat dobált nekem, azon baletteztem ki, hogy ne homokos talppal kelljen cipőt húznom. Onnan Solinébe mentünk. Piciny kis falucska. A falu bejáratánál leparkoltunk és végigsétáltunk a településen. Megálltunk a pétanque pályánál és játszottunk kettőt.

Elvittem a pálmát, jópofa játék.

Solinéből Bozavaba autóztunk.

Ott már végül is jártam a kapitányságon, de most végigsétáltunk az egész településen. Láttunk kiwi fát.

Volt egy szép, sajnos omladozófélben levő, régi kőház, ami nagyon tetszett.

Na meg egy növény, amit nem tudunk, hogyan hívnak. Valami nád féle lehet.

A kikötőt is megnéztük, szemrevételeztük a halászhajókat is.

Sötétedésre értünk vissza. Azaz még visszafele láttuk a lemenő napot, ahogy a tenger magába nyeli az utolsó napsugarakat.

a túra útvonala (klikk)

Nekem sajnos az volt az utolsó nap a fejlesztésre, így stresszelt a munka, mert még nem voltam kész. Vacsora után István lefeküdt és éjjel fél 1-ig húztam még az igát, mire befejeztem a programozást. Elég hűvös volt már az este. Fel kellett öltözni, hogy ne fázzak.

2011 október 7 – Péntek

A reggeli 7 órás harangszóra ébredtem. István még szuszókált, mivel előző este később feküdt le. Megpróbáltam kiosonni, de felébredt. A stégen sétálgattam, meglepetésemre ez volt az első reggel, hogy nem volt párás a fedélzet. Élveztem a száraz reggelt, István csatlakozott hozzám és a felkelő napot fotóztuk le, ahogy kibújt a felhők mögül. Felettünk nem volt felhő és meglepetésként láttuk a hőmérőn, hogy 23 fokot mutat már reggeliben.

Reggeli után elfoglaltam szokásos irodai helyem és elkezdődött számomra a munkanap. A nap annyi izgalmat tartogatott, hogy 10-től megbeszélésem volt. Izgultam, hogy épp akkor elég erős legyen az internet jel. Jól is hallottam mindenkit, csak engem nem igen hallottak. Nem tudták elképzelni, hol lehet az a hely a 21. században, ahol nincs se vonalas, se mobil telefon. :)

István folytatta a napi szorgoskodását Ibexen. A kormányállás alatti ágyat pakolta le. Összegyűlt oda már minden az elmúlt időben, mivel az rakodó térnek volt használva. Kibontotta az ágy alatt, ismerkedett a hajóval, mert azt még ő sem látta. Ott az aljban újabb mentőmellények voltak, régi típusúak. Van bőven a hajón mentőmellényből! Volt ott a rekeszben viharhorgony is meg radarreflektor, ilyen-olyan kötelező felszerelés. Hát ezen eszközöket nem tudom megnevezni. :)

Közeledett a 3 óra, István elkészítette a finom ebédet: tejbegríz volt kakaóval, lekvárral. Ebéd után azonnal kimentünk bámészkodni a stégre, mivel már gyűltek a felhők és a hullámok is egyre nagyobbak lettek.

Mindenki kötözgette a hajóját, készülődtek a viharra. Mi meg ott tébláboltunk, fényképezgettünk. Aztán a szél olyan erőre váltott, hogy már alig bírtam állva maradni a stégen, így visszafutottunk és bezárkóztunk Ibexbe. Ekkor már szakadt is az eső, a vitorlások csörömpöltek, ahogy az orkán erejű széltől ide-oda dűlöngéltek. Úgy lökte a szél a kikötött vitorlásokat, hogy benn a kabinban kapaszkodni kellett. Ebéd után, ez igen kellemetlenül érintette a pocakom, így felkuporodtam a felső lépcsőre közvetlen az ajtó üvegéhez. Onnan szemléltem hogyan mozognak a hajók és milyen nagyok lettek a hullámok, még a legbelső öbölben is. Az úszó móló is mozgott minden irányban. Ezeken szaladgáltak a kikötő alkalmazottai. Bentről nem lehetett tudni mi a baj, de ölben vittek köteleket, később már egy egész gurigával.

Próbáltam videózni, már amennyire az esőcseppeken és az üvegen keresztül ezt lehetett. Láttam a vízben egyre több puffer úszik, bíztunk benne nem a mienk. Mellettünk mindkét oldalról egy-egy Bavaria nagyobb pufferjei fogták inkább fel az ütközést.

Vihar a Veli Rat-i kikötőben.

Amikor kicsit csendesedett az eső, már nem bírtunk magunkkal és a kíváncsiságunkkal, így kiszaladtunk a recepció előtti fedett részhez. Ott tudtuk meg, hogy több mooring kötél is elszakadt és több hajót is újra kellett kötniük, mert nem voltak rendesen kikötve. István vagányan, rövidnadrágban és pólóban volt, miközben legalább 10 fokot esett a hőmérséklet. Számomra ez volt a legizgalmasabb. :) Sajnos nekem nem volt semmi esőálló ruházatom és esőkabátban, fürdőruhában, mezítláb hideg volt sokáig kinn lenni. Így vissza kellett vonulnom a kabinba. István magára öltötte a vízálló ruhát és úgy volt kinn a mólon.

Amikor elállt az eső, lassan mindenki előbújt és kérdezgettük egymást ki hogyan vészelte át. Egy szegény bácsikának a biciklije és a parabolája a mozgó mólóról egy hullámmal a vízbe kötött ki. Egy mólót összekötő híd is odaveszett, nem bírta a nagy kilengést. Egyik vitorlás meg elszabadult és az áramdobozt összetörte, leszakadt a lépcsője is a vitorlásnak. Épp a kikötő mesterek a hajót kötötték ki, amikor arra jártunk.

Szóval volt kár is bőven, szerencsére nekünk semmi kárunk nem lett. Ellenben egy nagy élménnyel gazdagodtunk.

Az egyik hajón mérték a szél sebességét, átlag 50-55 csomós volt, de egyszer 65 csomóra is felerősödött. Sejtettük, hogy ilyen erős, mert amikor közeledett, porzott a víz az egész öbölben.

Számomra eddig elképzelhetetlen volt, hogy egy védett, szinte zárt öbölben lévő kikötött hajók, ennyire mozogjanak. Na meg hát a nagy hullámok, amik szinte a semmiből lettek. Ez is megmutatja a természet erejét, tiszteletre szólít fel.

Délután 5-re volt előjelezve ez a vihar, de akkora már túl is voltunk rajta. Az áramgenerátorral valami történt, beindították, de alig 10 perc múlva leállt. Így az este csendesen telt és vacsora után korán lefeküdtünk.

2011 október 8 – Szombat

Újra sikerült Istvánt beelőznöm a korai keléssel. Na persze hiába próbáltam kiosonni csendesen, azonnal felébredt, mint jó hajóshoz illik. Cudar hideg reggelre ébredtünk, der legalább pára nem volt. A szél is fújt, de ahogy a nap egyre fennebb kúszott az égbolton, a napsugarak melegében való sütkérezés egy bögre forró teával a kezünkben már kellemes volt.

Reggeli után, gyors tanakodással eldöntöttük, hogy a napi program a sziget távolabbi részének a felfedezése lesz. Így hagytunk csapott-papot és autóba szálltunk melegen felöltözve a napi túrára. Ekkor volt délelőtt 10. Induláskor még egy gyors visszapillantás a most már nyugodt kikötőre. A vitorlások kiringatózták már magukat és a reggeli mérsékelt szélben pihentek.

Első állomásunk egy sziklamászáshoz alkalmas hely közelében volt.

Leparkoltuk az autót és a 2,8 km-es távolságra kiírt barlang (Strasna Pec) felé vettük utunkat. Alig indultunk el, két helyen is ki volt írva, hogy a barlang zárva. Na de mi ettől nem tántorodtunk el a tervünktől, kitartóan gyalogoltunk a hegy oldalában. Egyre több ruha került le rólunk, ahogy a hegy szélcsendesebb oldalában vezetett az út. A kilátás pazar volt a tengerre, a napfény csillogott a vízen. A part lenn a mélyben csipkés volt a szikláktól és a víz hívogatott.

A barlang valóban be volt zárva egy fém rácsos ajtóval.

Más is szeretett volna már a bezárt barlangba bejutni, mert a két jobb szélső védő vas a kapu tetején ki volt törve. A nap volt olyan kegyes hozzánk, hogy épp akkor járt a barlang bejárata felett. Így hívogatott bennünket a barlang, és hipp-hopp bemásztunk a kapun keresztül. Kiépített fém lépcső vezetett be és a bevilágító napfénynek köszönhetően be tudtuk járni a barlangot, legalábbis a kiépített részét.

Megcsodáltuk a lefolyt gyertyának tűnő cseppkövet, a borsó köveket, ami meg karfiolnak nézett ki.

Miután kicsodálkoztuk magunkat a természet adta gyönyörben, indultunk is felfele a lépcsőn, miközben kutya ugatást hallottam. Iszkoltunk kifele gyorsan, miközben azon poénkodtunk, hogy a központban valami elrejtett riasztóval érzékelték, hogy a süsü turisták, már megint bemásztak a bezárt barlangba és gyalogolhatnak ki móresre tanítani bennünket. :)

Már visszafele sétálgattunk, amikor valóban ott jött szembe a kutya egy párral. Később láttunk a hegyoldalban az út mellett egy osztrák autót leparkolva. Hát ki a sétát a természetbe, ki a kényelmet választja! Mi mindenképp örültünk a melegnek, a napsütésnek és a csodaszép látványnak. Persze jó volt visszaérni az autóhoz és gyorsan eltüntetni egy-egy sport szeletet meg leöblíteni kiszáradt torkunkat egy kevés hazai vízzel.

A parkolóból a tengerben érdekes formákat láttunk. Elsőre só lepárlóra gondoltunk. Ahogy autóval közelebb kerültünk láttuk, hogy haltelep lehet.

Utunkat folytatva jobbról megjelent a Telascica nemzeti park táblája és gyorsan le is tértünk. A park területére való belépés 25 Kn lenne, de most senki nem volt ott. Amikor leparkoltunk, még azt hittük, hogy egy tó partján vagyunk. Meg is kóstoltam a vizet és sós volt.

Aztán ahogy a parton sétálgattunk és a kicsiny kőházakat elismerően nézegettük, megjelent egy vitorlás. Ekkor vált világossá, hogy egy öbölben vagyunk. Itt is szélcsend volt és a nap sugarait elég melegnek éreztük, hogy még az idén egy utolsó fürdést bevállaljunk. Persze vizicipő nem volt nálunk, így kicsit kellemetlen volt a bemenés. Na de hamar becsobbantunk, mert azért fújt a szél és 18 fok volt. A víz persze kellemes volt, amíg úsztunk. Kifele még egy bravúrkodás és bár csak hallgattam volna a tapasztalt tengerészre, mert akkor nem lépek bele egy éles kőbe. Törölköző sem volt nálunk és hát vizesen elég hűvöske volt a szél. Gyorsan magamra öltöttem ruhám, István inkább megvárta míg a szél megszárította a vízcseppektől.

Visszasétáltunk az autóhoz és folytattuk utunkat a nemzeti park területén. Az öblöt szigetek sokasága tarkította és mesés volt a táj.

Az út egy kilátó ponthoz vezetett fel a magasba. Egy régi erődítmény volt ott, antenna, napelem és szélgenerátor. Na meg a csodás kilátás minden irányba. Ezt nem is lehet szavakkal leírni, mesélje el helyettem a fénykép. De inkább ajánlanám élőben!

A kilátótól elmentünk a Telascica-öbölbe.

Nem sétáltunk el a sós tóig, mivel már tavaly szeptemberben voltunk ott.

A nemzeti parkot elhagyva Saliba igyekeztünk. A városka öblében étterem éttermet követ, most szerencsére az utószezonban csendes volt és egy étterem volt csak nyitva. Állt a belső öbölben jó néhány halászhajó, amit szemrevételeztünk.

Három vitorlás is volt, legénysége melegen felöltözve. Ekkor már fél 5-re járt az idő, így autóba ültünk és igyekeztünk vissza a Veli Rat-i kikötőbe, mert még várt ránk a munka, hazaindulás előtt.

Szinte el is felejtettem, hogy a napi kiruccanás "csak" azért volt, mert a kikötői egyetlen bolt zárva volt és kenyérre volt szükségünk. Így Saliba mentünk kenyeret venni. :)

Este ment a szorgoskodás a hajón. Levettük a fővitorlát, összecsomagoltuk és autóba került, otthon fog telelni. A fokvitorlához, sajnos túl szeles volt az idő. Az előző napi vihar miatt, még mindig nem működött az áram generátor, de megtaláltuk a módját, hogy végre legyen estére áram. Ez megkönnyítette a készülődést. Csomagoltunk és téliesítettük Ibexet. Közben volt idő megcsodálni a távolban lévő fehér viharfelhőket. A világítótorony felől pedig a lemenő nap vörösre színezte a felhőket a kikötő felett.

Izgatottan vártam a 10 órát, amikorra is meteor hullást jósoltak a csillagászok. Ehelyett lett villámlás és dörgés eső kíséretében. Így lett vége a napnak és megint elég erős szélben és ringatózásban, na meg hangzavarban aludtunk el.

a túra útvonala (klikk)

2011 október 9 – Vasárnap

Korán kellett kelni, hogy elérjük a reggeli kompot. Így az ébresztő óra már 5:45-or csengett. Este még viharban aludtunk el, de engem nem sokban zavart az éjszaka során. Aludtam, mint a bunda. Egyszer ébredtem fel, amikor a hold olyan fényesen sütött be az ablakon, hogy megtévesztett a világosság. István az éjszaka folyamán többször is megébredt arra, ahogy Ibex a szél játékának volt kitéve.

Reggel gyorsan és hatékonyan kellett a dolgokat sorban egymás után végezni, hogy Ibexet rendben hagyjuk magunk mögött és időben elkészüljünk. A tervezett 7 órakor ültünk be az autóba és indultunk Veli Ratról Brbinjbe a fél 8-as kompót elérni. 20 perc alatt kényelmesen el lehet érni a komp kikötőbe. A jegyvételnél nem volt senki, így 5 perc múlva már fenn is voltunk a kompon. Hideg szél fújt, ami meggátolta a napsugarakat, hogy felmelgítsék a levegőt. Fázós reggel volt igazából, az utasok mind benn is ültek. Mi jól bírtuk a hideget, na már csak azután, hogy magamra öltöttem István síkabátját.

Így még az idén utoljára élveztük a tengeri napsütést és a kellemes sós levegőt.

Néztük, ahogy a komp a szigetek között szeli a tengert. Már voltak vitorlások is a vizen és egy nagy utasszállító is épp Zadarba tartott. Egy Pilot hajó ment elé. Érdeklődéssel követtük hogyan fogja a nagy hajót bevezetni, de nem volt ebből semmi. Körbe kerülte és azzal vissza is indult a kikötőbe, messze maga mögött hagyva az utasszállítót.

Időközben a komp is beért a kikötőbe.

Úton Budapest fele esett többnyire az eső és a szél is erős volt, több helyen is 60-80 sebességkorlátozás volt kitéve.

Eltelt a hét és fájó szívvel hagytuk magunk mögött az Adriát, de újra sok szép élménnyel gazdagodtunk!