Vitorla varró projekt
· Legénység: Egyedül a varrógéppel :)
Vitorla varrás 2011.01.16. - 03.31.
A hajót egy elég elhasznált nagyvitorlával vettük. Ezt akkor még nem tudtam, de a nyár folyamán kiderült hogy sok helyen foszlik az anyag már a legkisebb erőtől is. Eleinte hetente hoztam haza megvarratni és mivel általában pár napon belül mentem is vissza nehéz volt elintézni hogy gyorsan javítsák meg. Azért mindig sikerült. A nyár végére azért sikerült nekem is finomítani a használaton és valószínűleg ettől a kíméletesebb bánásmódtól ritkábban szakadt el. De így meg ha erősebb volt a szél akkor inkább csak a génuát használtam és ez nem volt a legjobb. Mindenesetre ez a kiszolgáltatottság nem tetszett, úgyhogy már akkor elhatároztam hogy a télen utána nézek hogy tudnám-e én javítgatni a vitorlákat, milyen gép kellene hozzá. És esetleg, de erről lehet hagyom magam lebeszélni, mert mindenki megpróbál, az új vitorlát is én varrnám meg a régi mintájára. Ezt majd még meglátjuk.
Először Anyukám varrógépét próbáltam ki, de az csak két rétegben tudta varrni a vitorla anyagot, mert túl kemény anyag. Ezután kezdtem el nézelődni az ipari varrógépek után. Az újak azok megfizethetetlenül drágák voltak, így használtat kezdtem keresni. Végül egy varrógép szerelőtől vettem az alább látható Romitex közbeöltős cikk-cakk varrógépet 100 000 Ft-ért 2010.01.16-án. Ugyanis a cikk-cakk varrás az fontos a vitorla varrásánál. Kicsit kellett rajta alakítani, de most viszi a nyolc réteg vitorla anyagot. Ez új vitorla varrásánál fontos, mert a sarkoknál ahol erősítések vannak, előfordul ennyi réteg. A javításoknál a két réteg az általános, azzal meg könnyedén elbánik.
Az első valós projekt is megvalósult a géppel a próbálgatások után. Le kellett engedjem a farmeromat és felszegni az alját. A szegést az új géppel csináltam. Nem teljesen egyenletes az egyenes varrása, ez vagy azért van mert valójában ez egy cikk-cakk varrógép és az egyenes neki a minimális szélességű cikk-cakk, vagy mert még nem teljesen jól állítottam be. Az első kísérletek sokkal rosszabbak voltak, azután állítgattam, egyre javult a minőség és a végén ilyen lett mint az alábbi képen. Nekem ez már megfelelt.
2011 február 02 – Szerda
Szeptemberben amikor kicsit erősebb szélben átmentem Vis-re, elfoszlott a vitorla egy kis részen. Akkor javítószalaggal ideiglenesen befoldoztam és most mint első vitorla javítás, befoldoztam.
2011 március 05 – Szombat
Barátaim véleményének hatására végülis lemondtam arról hogy most az új vitorlát én szabjam ki és varrjam meg. A Melamphyrumos Szabó Dénesék is egy levélben megosztották velem az ezirányú tapasztalataikat és ebből is azt a következtetést vontam le hogy egyelőre ez még nagy falat nekem és bízzam szakemberre. A régi vitorla javítgatásáról azonban nem mondtam le és majd az azon szerzett tapasztalat birtokában, lehet hogy majd egyszer bátorságot merítek és nekiállok egy új vitorla készítésének is a kezdetektől. Most azonban kerestem egy vitorla készítő mestert akinél február elején megrendeltem egy új fővitorlát. 11 000 Ft/m2 áron készítették el, mivel 15 m2 körüli, ezért 161 000 Ft-ba került. Ha anyagként vettem volna meg tőlük, az kb. 100 000 Ft lett volna. Szóval egy kis bátorsággal lehetett volna spórolni 50-60 000 ft-ot, vagy elrontani 100 000 Ft értékű anyagot. :) A gyenesdiási Sailbalance Kft. tulajdonosában Csendes Istvánban egy nagyon segítőkész embert ismertem meg. Sok vitorla szabással, készítéssel kapcsolatos kérdésemre válaszolt, a vitorla tervezését is előttem végezte és nem rejtegette a szakmai titkokat. Anyag eladással is foglalkoznak, biztos fogok még tőlük vásárolni, ha mást nem akkor anyagot. Az új vitorláról is teszek majd fel képeket, de egyelőre nagy a sár kint és nem akarom kiteríteni és összekoszolni. Addig is egy pár kép a befagyott Balatonról.
2011 március 12 – Szombat
Hozzáfogtam a génua javításához, amit szeptemberi nagy túrám végén szaggattam el. Van rajta két nagy, egyenként két méter körüli szakadás. Szerencsére nagy részt nem az anyag szakadt, hanem csak a cérna, így "csak" össze kell illeszteni és újra varrni. Sokáig tervezgettem, hogy hogyan illesszem össze, hogy minél pontosabban az eredeti helyére kerüljön minden. Nem nagyon bíztam a vékony kétoldalas ragasztóban, ezért először megpróbáltam összefércelni. Ezzel viszont nagyon lassan haladtam, így ráfanyalodtam a ragasztásra és kellemesen csalódtam benne, egész könnyen sikerült és megtartotta addig amíg összevarrtam. Szabó Dénesék oldalán láttam hogy folyékony ragasztóval ragasztották varrás előtt, majd egyszer megkérdem tőlük milyen ragasztót használnak. Méder Áron oldalán is olvastam, hogy "contact cement"-el ragasztotta a vitorláját, de így hiába is kerestem a magyar boltokban. :) Annyit már sikerült kiderítenem hogy talán a gumicsónakok ragasztásakor használt ragasztó, de nem biztos.
2011 március 31 – Csütörtök
Az a meglepetés és öröm ért hogy nem csak rokonaim és közeli barátaim olvassák a weblapomat, hanem tapasztalt hajósok is akikkel személyesen eddig még nem is találkoztam. Ez abból derült ki hogy Dénes az előző fejezetben leírt kérdésemet olvasta és volt olyan rendes hogy válaszolt is rá. Sőt, egyéb tanácsokat is adott a vitorla javítással kapcsolatban. Ezt ezúton is szeretném megköszönni neki.
Ma sikerült befejezzem a génua javítását, amire szükség is volt, mert holnap éjjel indulunk algagátlózni Ibexet és utána áthajózunk vele az új kikötőbe, Veli Rat-ra. Az alábbi képeken látszik, hogy szerszámaim nagy része elég amatőr, de azért jól boldogultam velük. Fém derékszögű L vagy T vonalzó helyett nekem van egy kis műanyag vonalzóm és egy üveglapom, hogy a vonalzót ne égesse szét a Hot Knife. Ennek ellenére a javítás jól sikerült, legalábbis egy 20-25 csomós szelet kibírt és egyelőre ezzel elégedett vagyok. :)