Árbóc leemelés és szélingveret javítás
· Legénység: Attilával
Árbóc leemelés és szálingveret javítás 2012.06.14. - 20.
A múltkor egy árbócmászás alkalmával Attila észrevette, hogy az árbócon a száling tartóveret elrepedt. Felajánlotta hogy segít meghegeszteni, úgyhogy most ezt a hetet erre a javításra szenteltük. Megpróbáltam darut egyeztetni az árbóc leemeléséhez e-mail-en keresztül. Legalább tíz kikötőnek írtam, amiből kisebb noszogatások árán három válaszolt is, de a kérdéseimre konkrét választ egyikből sem sikerült kicsikarni többszöri levélváltás után sem. Pedig a kérdéseim elég egyszerűek voltak. Mikor lehetne csinálni és mennyibe kerül. Miután megelégeltem a levelezgetést, úgy döntöttünk hogy elindulunk délnek Biográddal kezdve és a szóbajöhető kikötőket végig látogatjuk amíg az egyik helyen csak sikerül elvégezzük a javítást.
2012 június 17 – Vasárnap
Pár napos Veli Rat-i tartózkodást követően tegnap bejöttünk Zadarba, egyrészt mert tankolnunk kellett, másrészt mert a kocsit a szerszámokkal itt parkoltuk le és át kellett rakodjunk a hajóra.
Miután bepakoltunk a hajóra és megtankoltunk, elindultunk Biográd felé hogy másnap reggel korán már a darunál lehessünk. Biográd közelében egy kis sziget mellett dobtunk horgonyt és kis úszkálás után mentünk aludni, hogy reggel korán tudjunk kelni. Attilának nem volt igazán nyugodt éjszakája, sokszor ült az ágyban és harcolt a szúnyogokkal. Az ultrahangos szúnyogriasztó nem igazán volt hatásos. Én jót aludtam, Attilát jobban szerették a szúnyogok.
2012 június 18 – Hétfő
Másnap reggel már korán ott voltunk a recepcion, de csalódnunk kellett. A saját darujuk állítólag hosszútávra foglalt és Zadarból hívtak volna mobil darut horribilis összegért. Úgyhogy mentünk tovább Murterre. Már délben Murteren voltunk és itt sikerült is darut szerezzünk, de csak másnap reggelre, mert nagyon meleg volt és ilyen "későn" a horvátok már nem dolgoznak. :)
2012 június 19 – Kedd
Ha már lent az árbóc, akkor már a vezetékeket is kicseréltük a veret hegesztés mellett. Bekötni a lámpákat már nem volt időnk mert a darus aki előtte azt mondta hogy ötig is dolgozhatunk. Kettőkor kitalálta, hogy ha 10 percen belül nem vagyunk kész akkor csak másnap reggel teszi vissza az árbócot, mert meleg van és akar haza menni. :) Nem akartunk reggelig várni, gyorsan elkészültünk amivel lehetett a többi másnap készült el egy árbóc mászással. Kisebb vita után a recepción, csak ki kellett fizessünk egy éjszakát is mivel 2 óránál tovább dolgoztunk. Előzetesen erről szó sem volt, de nem volt mit tenni. Akkor viszont már maradtunk éjszakára, lemostuk a hajót, feltöltöttük a víztartályokat és ettünk vacsorára egy nagyon finom polip pörköltet egy közeli étteremben.