← Összes út

Tavasszal az Adrián

· Legénység: Zenkővel és Zolival

Tavasszal az Adrián 2016.04.16-23

Útvonalunk, 209 tmf (tengeri mérföld = 1.82 km).

2016 április 16 Szombat

Először egy pár szó arról, hogy hogyan is indult ez a túra. Zoli még évekkel ezelőtt tévedt Ibex oldalára, és azóta rendszeres olvasónkká vált. A Balatonon hajózott sokat, régebben volt is ott saját hajója. Tavaly megszerezte a Horvát tengeri hajós jogsit, és már nagyon szerette volna használni. :) Kapott egy cégtől egy hírlevelet, amiben volt egy kedvező hajóbérleti lehetőség, és megkérdezte nem lenne-e kedvem együtt az úthoz. Mivel Ibex egy ideje már szárazdokkban van, és a felújításra vár, (igyekszem, igyekszem ...) ezért én is ki voltam éhezve egy jó kis vitorlázásra. Megnéztem a saját üzleti oldalamon, amit eddig nem nagyon reklámoztam, hátha olcsóbban hozzá tudunk jutni a hajóhoz, és sikerült. Akkor egy kis reklám. :) Ha hajóbérlésen, vagy tengeri jogsin gondolkozol érdemes megnézned, a keresőben nagyon sok hajó közül lehet választani, lefedi az egész Adriát, sőt ... Az oldal a http://vitorlazz.hu címen érhető el. Reklám vége. A lényeg, hogy sikerült valamivel olcsóbban megszerezni a hajót, és úgy döntöttünk, belevágunk. Egy Sun Odyssey 35 lábas, 3 kabinos vitorlást béreltünk. Szóltunk pár barátunknak, mert ha többen vagyunk, több felé oszlik a költség, és nem utolsó sorban jó együtt lenni. :) Többen gondolkoztak, vágyakoztak, de végül egyedül Zenkő döntött úgy hogy részt vesz az úton. Így hárman vágtunk bele a szervezésbe. Azt le sem írom, hogy az étel, és a hozzávalók megtervezése, beszerzése mennyi munkával jár, de sokkal. Azzal is sok idő ment el, de ez élvezetesebb, hogy különböző lehetséges szélviszonyokra, különböző útiterveket készítsünk, amit persze a helyszínen a valós viszonyoknak megfelelően, már az első nap módosítottunk. De mégsem volt felesleges a tervezés, mert így csak egy meglévőn kellett módosítani, és nem egy újat kitalálni. A sok tervezgetés, előkészület után Zoli reggel hétkor felvett engem Pesten, Zenkő csatlakozott hozzánk Zágrábban, és délután négykor már a hajó átvételét intéztük. Miután berendezkedtünk a hajón kerestünk egy helyiek által használt éttermet, és halas, tintahalas ételekkel kényeztettük magunkat. Minden tökéletes volt, finomat ettünk, csak egy furcsaságot tapasztaltunk. Gondoltátok volna, hogy a helyszínen, az Adriában kifogott tintahal jóval drágább mint a Patagóniából, több ezer mérföldről ide szállított? Pedig így van. Vacsora után kis séta, és mentünk aludni, mert holnap hatkor kelünk és indulás.

2016 április 17 Vasárnap

Tengerfejérvár (Biograd na Moru) - Telascica (Kornati NP.), 31.3 tmf.

A tervezgetés közben született egy északi (észak-nyugati) útvonal, fel egészen Fiuméig, de mivel egész hétre dél-keleti szeleket jósoltak, szembe szélben kellett volna a hét vége felé visszajutnunk. Mivel mindenképp kell majd szembeszeleznünk, ezt inkább az út elején vállaltuk be. Szóval délre (dél-keletre) indultunk. A déli útvonalban volt egy olyan ága a tervünknek, hogy le lehetne jutni Dubrovnikig, vagy Cavtat-ig, ami a legdélebbi kikötő, ki-bejelentkező hely Horvátországban. Ehhez persze sok külső körülménynek kellett volna teljesülnie, meg egy fárasztó út lett volna éjszakai menetekkel. Mindenesetre, amikor elindultunk, még ez is benne volt a pakliban.

Innen indultunk, és egy héttel később ide érkezünk.
Innen indultunk, és egy héttel később ide érkezünk.

Erős 20 csomós szembe szélben, lavírozással kezdtünk, és az első öt-hat tack-on még jól tudtunk haladni. Már itt rögtön az út elején egy delfin megnézett minket magának, majd tovább állt. Amikor kiértünk a Pasman sziget takarásából, a szél beerősödött 25-30 csomóra és a hullámok is nőttek, az útvonal track-en látszik, hogy alig haladtunk jó irányba. A helyszínen ez még reménytelenebbnek tűnt, nem volt értelme egész nap kínlódni a szinte semmi haladásért, így gyorsan átértékeltük a helyzetet és módosítottunk a terveken. Irány Telascica. Zenkővel ugyan már többször voltunk, de egyik kedvenc helyünk, Zoli pedig ugyan egyszer járt már ott, de nem látta a nagy sziklákat, és a Sós-tavat sem járta körül. Irányváltás után a fél-háromnegyed szélben egyből haladósabbá vált a menet, és jobban élveztük. Telascica felé a keskeny átjárón, most először vitorlával mentünk át. Délután kettőre már bójára is álltunk, és indulhattunk Telascica csodáinak felfedezésére. A sziklaperemen mentünk végig, a Sós-tó túlsó felén lévő "kőszobrokig", majd a tó túlsó partján jöttünk vissza, ahol eddig még nem jártunk. Zenkő ott is talál járatlan utat, ahol már vagy hétszer jártam. :) A vadszamarakkal nem találkoztunk most, ellenben rengeteg szép virágot láttunk. Hozzáértők megírhatják a nevüket, és kiteszem az oldalra.

Telascica virágai
Telascica virágai
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
A sziklaperemen vezet végig az út.
A sziklaperemen vezet végig az út.
A legénység: Zoli, Zenkő, István
A legénység: Zoli, Zenkő, István
a függőleges szikla falon is van élet
a függőleges szikla falon is van élet
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

Még a múlt században születettek ismerhetik Karl May: Ezüst-tó kincse című könyvét. Ebből a könyvből, még a Jugoszláv időkben, Gojko Mitic főszereplésével készítettek filmet. Íme a bal oldalon az Ezüst-tó (Sós-tó). Itt forgatták a filmet.

balról a Sós-tó, jobbról a tenger
balról a Sós-tó, jobbról a tenger
Tavasszal az Adrián — Ibex
Himalája után szabadon.
Himalája után szabadon.
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

A túra után, megérdemelt pihenés, vacsora, alvás.

2016 április 18 Hétfő

Telascica - Zirje, 38.9 tmf.

Az útvonalunkból látszik, hogy egész nap maradt a dél-keleti szél, szerencsére az ereje csökkent 15-20 csomósra, így egész nap lavíroztunk. Mostanában kezdtem el használni ezt a szép magyar szót. Mivel vitorlással nem lehet a széllel szembe vitorlázni, ezért ha az útirányunk mégis oda esik, ahonnan a szél fúj, akkor krajcolunk (német), vagy cirkálunk, vagy cikk-cakkban megyünk, én mostantól lavírozok. :) Nem sokkal azelőtt, hogy erre az útra elindultunk, olvastam Herczeg Ferenc Szelek szárnyán című könyvét. A könyv 1905-ben íródott, ízes, régies stílusban. Nekem nagyon tetszett. Ebben a könyvben olvastam, hogy széllel szembe a vitorlás hajóval lavírozni kell. Egy kis ízelítő a könyvből, hátha valakinek meghozom hozzá a kedvét: "A mólón úgynevezett elegáns kikötést rendeztünk az összecsődült kíváncsiak tiszteletére. Az elegáns kikötés annyiban van, hogy az ember duzzadó vitorlákkal őrültként nekikormányoz a kőgátnak, mintha meg sem akarna állani a vásárcsarnok közepéig. Mikor a hajó orra már csak két méternyire van a mólótól és az avatlanok szívét vad rémület nyilalja át, akkor a kormányos egész testével nekiveti magát a rúdnak, a hajó hirtelen megfordul a maga tengelye körül, miközben az öreg vitorlavászon niagara alakjában a födélzetre zuhan. Az elegáns kikötés fölötte hatásos látványosság. Egy hibája mégis van. Ha a kormány valahogyan megtagadná a szolgálatot, akkor a hajó szilánkokra törik, mint a falhoz vágott húsvéti tojás. Lelkiismeretes kormányos tehát csak oly esetben köt ki elegánsan, ha csinos hölgyek állanak a mólón. Ez az eset pedig fennforgott Szebenikóban." A könyvben az is nagyon érdekes volt, hogy a városok neve nem a mai horvát néven szerepel, hanem a régi magyar vagy olasz neveken. Néhányra rá lehetett ismerni, mint Curzola - Korcula, Szebenikó - Sibenik, de voltak nehezebb feladványok is, pl. Arbe - Rab, Veglia - Krk, ilyen esetekben viszont segít a Google maps. Ha a keresőjébe beírjátok, a régi nevet, akkor megmutatja a város helyét a mai névvel. Ennyi kitérő után vissza a mi utunkra. Az hogy a szél lecsökkent átlag 15-18 csomósra, már élvezetessé tette a hajózást, annak ellenére hogy lavíroznunk kellett. Hullámok sem voltak, mert a Kornátok szigetei védtek bennünket a nyílt vízen megnövekedett hullámoktól. Én annyira élveztem, hogy kezdtem újra beleélni magam, hogy eljutunk Dubrovnikig, de ehhez délután el kellett volna indulnunk Vis felé, és egész éjszaka menni. Próbáltam rábeszélni a többieket, végül abban maradtunk, hogy lehorgonyzunk ebédelni, és utána döntünk. Végül leszavaztak, lehet jobb is, mert kint a nagyobb hullámokban már nem lett volna annyira élvezetes, és fárasztó lett volna egész éjszaka, még váltásban is, de néha feszegetni kell a határainkat. :)

Lavírozunk a Kornátok szigetei között.
Lavírozunk a Kornátok szigetei között.
ebben az öbölben ebédeltünk
ebben az öbölben ebédeltünk

Így viszont délután is élvezhettük a hajózást a csodálatos Kornátok szigetei között. Hogy mondhatom, hogy csodálatos a kopár, sziklás szigetekre? Aki járt már ott az tudja. Nem volt mindig ilyen kopár a Kornátok. Állítólag a velencei uralom alatt az innen kitermelt fából készítették azokat a cölöpöket, amin Velence házai ma is állnak. Miután a Velenceiek lekopasztották, az eső és a szél is megtette a dolgát, és lemosta az immár védtelen termőföldet a sziklákról és maradtak a csupasz szigetek. Van még egy történetem a Kornátokról, amennyiben még nem unjátok. Nem hallom a tiltakozást, úgyhogy elmesélem. :) Ez is amolyan városi legenda ízű, de amíg nem hallok rá jobb magyarázatot addig akár ez is hihető. Mielőtt kihajóztunk volna a Kornátok közül, el haladtunk egy Kurba Vela nevű sziget mellett, ami magyarul annyit tesz, hogy Nagy Kurva. Vajon miért adnak ilyen nevet egy szigetnek? Telascica mellett van egy hasonló nevű a Kurba Mala (Kis Kurva). Állítólag az Osztrák-Magyar Monarchia térképészei, amikor feltérképezték a környék szigeteit, a szigeteket legjobban ismerőktől kérdezgették a szigetek nevét. Ezek pedig a halászok voltak, akiket az esti munka után a kocsmában találtak meg. A halászok miután kicsit felöntöttek a garatra, úgy gondolták, hogy megviccelik a térképészeket, és ilyen sziget neveket is mondtak be nekik. Mivel ők a jelentéssel nem voltak tisztában, szépen fölvezették a térképre ezeket a neveket, és azóta is így hívják a szigeteket. Aki nem hiszi, járjon utána. ;) Kurba Vela után folytattuk az utat Zirje sziget felé, de most már védtelenül a megnövekedett méteres hullámok között. Zirje előtt a szél is lecsökkent, már nem nagyon haladtunk a jó irányba, és mivel olyan öbölbe mentünk, ahol még egyikünk sem járt, szerettünk volna világosban érkezni, úgyhogy Rotorman után szabadon, beindítottuk a vasgenakkert (motor), és vegyesen vitorlával és motorral elértük Zirje észak-keleti végében a legközelebbi a mai hullámzás ellen védett öblöt, még szürkületben. Gyors horgonyzás és vacsora után, már mentünk is aludni, mert számítottunk rá hogy az éjszaka "buli" lesz. Ugyanis a mai dél-keletről érkező hullámokkal szemben védett volt az öböl, viszont éjfél után az előrejelzés szerint 180 fokos fordulatot fog tenni a szél. Éjjel kettő körül meg is érkezett 15-20 csomóval, és "letesztelte" hogy jól horgonyoztunk-e le. Tudni kell még azt is, hogy az én kisebb hajómon nagyobb horgony van, mint ezen a charter hajón, ami szerintem alul volt méretezve. Úgyhogy a jó alvókám ellenére, két órán keresztül éberen figyeltem a hajó minden rezdülését, ahogy a szél lökdöste. Két óra után már bíztam benne annyira, hogy sikerült végül elaludni, de sajnos nem sokáig, mert 6-kor szólt az ébresztő, mivel Vis-re akartunk menni aznap, ami elég nagy táv, és még előtte a parton levő várat is szerettük volna megnézni.

2016 április 19 Kedd

Zirje - Vis, 51 tmf.

Gyors reggeli után, már mentünk is a partra, és elindultunk a pár kilométerre levő hegytetőn álló várromnak kinéző épület felé. Közelebb érve először egy kicsit csalódás volt, hogy nem várromot találtunk, hanem egy modern kori, földalatti folyosókkal összekötött lövészárok rendszert. Végül a hegytetőről a kilátás, és a földalatti labirintus felfedezésének az izgalma feledtette a kezdeti csalódást. Soha nem gondoltam volna, hogy hasznos app-nak fog bizonyulni az okostelefonokon, a zseblámpa. :) Nélküle nem tudtuk volna bejárni a labirintust.

Tavasszal az Adrián — Ibex
már ekkora a füge is, de csak nyár végére érik be
már ekkora a füge is, de csak nyár végére érik be
Zirje hegycsúcsáról a Kornátok szigetei.
Zirje hegycsúcsáról a Kornátok szigetei.
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

A kirándulásból visszatérve egyből el is indultunk a végre kedvező irányú észak-nyugati széllel. Micsoda élmény a sok lavírozás után végre hátszélben menni, a boldogság hormonok fokozására még két delfin is feltűnt, és játszópajtásnak választotta a hajónkat. Annyira fel tudja dobni az embert ahogy feltűnnek ezek a játékos állatok, versenyt úsznak a hajóval, és ugrálnak körülötte. Zirje szigetét pár mérfölddel magunk mögött hagyva, a szélerő jelentősen lecsökkent, és már csak 2 csomóval döcögtünk. Ilyenkor azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Méder Áron a földkerülésén Galapagosnál örült volna ennek a sebességnek. Mire viszont eljött az ebéd idő, már szinte szélcsendben álltunk. Sebaj délutánra vártunk egy 20 csomós észak-nyugati szelet, ami majd elröpít bennünket Vis-re. A szélcsendben még egyszer feltűntek a delfinek, a távolban vadásztak, először csak a potyaleső sirályokról vettük észre őket, majd Zoli távcsővel is látta őket, de a fényképezéshez messze voltak. Amikor a delfinek arrébb álltak, lementem a kabinba megmelegíteni az ebédet. Egyszer csak Zenkő leszólt, hogy kapaszkodjak, mert egy idióta motoros közvetlen mellettünk fog elmenni, és a hullámai dobálni fogják a hajót. Kicsit később ismét szólt, hogy kapcsoljam be a VHF rádiót, mert egyenesen felénk tart lehet hogy rendőr. Hamarosan mellénk kanyarodott, és átkiabálva próbált információhoz jutni az állampolgárságunkról, meg a hajóról. Végül bekapcsolták a hangszórókat és azon keresztül utasítottak a hajó megállítására, és tájékoztattak hogy át fognak jönni a fedélzetre. Nem először csinálták az látszott, húsz centire mellénk álltak és ketten átugrottak. Nagyon barátságosak voltak, majdhogynem mentegetődztek, hogy zavarnak bennünket, de harmadfokú készültség van, és szinte minden hajót ellenőriznek. Az egész húsz percig tartott, és abból állt hogy az okmányaink számát és a nevünket felírták egy noteszbe. A hosszabb időt az vette igénybe, hogy ezután mindezt betűzve bediktálták rádión egy központban lévő hölgynek. Az volt a furcsa, hogy gyakorolhatták már eleget a betűzést, miért nem tanulták meg az egységes nemzetközit, amit minden hajósnak tudni kell (alfa, bravo, charlie ...), ehelyett az "a" betű egyszer Ausztrália volt, egyszer meg Annamária. :) De végül is megoldották. A végén még körbe néztek a hajóban, menekülteket keresve, de mivel nem találtak, már csak a barátságos közös fényképezkedés maradt. Meg kellett örökíteni az első rendőri ellenőrzésünket. Már volt, hogy a közelünkben ellenőriztek, de minket még soha. Ezen is túl voltunk. Egyet azért megtehettek volna, ha egy kicsit gondosabbak, megkérdezhették volna hogy tudunk-e arról a viharról ami fél óra múlva átsöpör rajtunk. Tudtunk róla, de az előrejelzésben 20 csomós szél volt, mi pedig kaptunk egy 33 csomós alap szelet, 40 csomós befújásokkal. Alig hogy megebédeltünk, már meg is kaptuk a nyakunkba a vihart. A szél nem is volt vészes így hátszélként kapva. Betekertük a nagy vitorlát, az orrvitorlából is csak egy negyedet hagytunk fönt, és így is 6-7 csomóval száguldottunk Vis felé. Ami kicsit kényelmetlenebbé tette az utat, a szép lassan három méteresre növő hullámok, amiket nem teljesen hátulról, kicsit oldalról kaptunk, és figyelni kellett a kormányzásnál, hogy ne forgassa ki a hajót.

a háttérben, már fodrosodnak, nőnek a hullámok
a háttérben, már fodrosodnak, nőnek a hullámok

Zoli most esett át a tűzkeresztségen, ezzel a 8-as erősségű viharral. Kisebbet is kaphatott volna kezdésnek. Szerencsére nem volt egyedül. Kezdő vitorlás koromtól azon drukkoltam, hogy szép fokozatosan kapjam a nagyobb viharokat, kis lépésekkel, és szerencsére így is kaptam eddig. Így fokozatosan hozzá lehet szokni, lehet mindig apró tapasztalatokkal gyarapodni. Nekünk Zenkővel már nem ez volt az első, de nekünk is jó gyakorlás volt, nem is annyira a szél, inkább a hullámok nagysága és iránya miatt. Azért mindannyian örültünk, amikor úgy két óra múltán, még alig észrevehetően, de kezdtek csökkenni a hullámok. Még a nagy hullámzásban volt egy izgalmasabb akció, történt ugyanis hogy a hullámok fölborították, és víz alá nyomták a magunk után húzott kis csónakot. A víz felszínnél volt, de a hurkái víz alatt voltak, és akkora erő tartotta lent, ahogy a hajó lesiklott a két-három méteres hullámokon, és a kötél az egész csónaktestet lehúzta a víz alá, hogy Zenkő és Zoli együttes erővel sem tudta megmozdítani. Félő volt, hogy kiszakad a kötélrögzítésnél. Végül sikerült úgy kormányozni a hajót, hogy a hullámok visszafordították, és innentől már viszonylag könnyebb dolgunk volt. Behúztuk, és felkötöztük a hajó végébe. Miután izgalmakon, és a nagy hullámokon túl voltunk már csak idő kérdése volt, hogy elérjük Vis szigetét. A hullámok azért egy-másfél méteresek megmaradtak végig, de ez már könnyen kezelhető volt. Mindössze a fáradtság miatt szerettünk volna már megérkezni, de a nagy távolság miatt ez csak este 10-11 között sikerült. A horgonyzás nem okozott gondot a kivilágított öbölben, és egyébként is már ismerem, hisz most horgonyoztam itt negyedszer. Egy gyors vacsora után jött a megérdemelt pihenés.

2016 árilis 20 Szerda

Vis - Palmizana, 11.4 tmf.

Reggel, ébredés után gyorsan kieveztem kenyérért a reggelihez, mert már kifogytunk belőle. Persze felelőtlenség volt engem küldeni, mert így pár lekváros fánk, sajtos és húsos burek is került a kosárba. :) Reggeli után mindannyian partra szálltunk várost nézni, nem nagy város, pár óra elég a látványosságokra. Ezek után, mivel úgysem mentünk Dubrovnikba, tervezhettünk volna egy laza napot, úgy hogy ma még itt alszunk, és akkor délután biciklivel, vagy robogóval átmegyünk megnézni a sziget másik nagyobb városát Komiza-t. Én már többször voltam ott hajóval, de aranyos kis város, szívesen megnéztem volna mégegyszer. És a robogót is ki akartam próbálni, gyerekkoromban sokat motoroztam, de robogót még soha nem béreltem. Kiegyeztem volna a biciklivel is a környezetvédők nyomására, de nagyon elnyomott helyzetem volt a hajón. :) Megint leszavaztak. Sebaj, majd máskor kipróbálom. Zenkő elment futni, mi meg Zolival elkészítettük az ebédet.

Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

Ebéd után elindultunk Palmizana (Pokol) szigetre, hogy ott éjszakázás után másnap legyen időnk a közelben lévő Hvar várost megnézni. Az utunk kellemes 15 csomós háromnegyed szélben gyorsan eltelt, hisz csak 12 mérföldet kellett megtegyünk. A hullámok sem voltak méteresnél magasabbak. Igazi örömvitorlázás volt, az előző napi sportoshoz képest. Palmizana-n a sziget Hvar-hoz közelebbi oldalán van egy ACI marina, vele szemben a sziget másik oldalán pedig van egy öböl három étteremmel. Mi az utóbbiban horgonyoztunk, és a nyári szezonhoz képest üdítő volt, hogy akkor alig fértünk be, vagy 50 hajó közé, most meg rajtunk kívül csak egy osztrák vitorlás horgonyzott itt. Horgonyzás után partra szálltunk és egy szép kaktuszokkal, fákkal, agavékkal teleültetett ösvényen átsétáltunk az ACI kikötőbe.

Tavasszal az Adrián — Ibex

Kisebb meglepetés ért bennünket, magyarok foglalták el a kikötőt. :) Szinte nem is volt más vendég a 8-10 magyar lobogós hajón kívül. Ahogy nagyobb társaságnál előfordul, felkavarták a sziget csendjét. Szólt a zene, a móló táncparketté alakult. Örültünk neki, hogy a csendes kis öbölben horgonyzunk. Megnéztük a kifüggesztett széljelentést és indultunk is vissza az öblünkbe, de mielőtt elindultunk volna, milyen kicsi a világ, Zoli ismerősre talált a kikötői társaságban. Elmeséltük az előző napi viharos élményeinket, nekik nem volt ilyen, mert a kikötőben megvárták a csendesebb időt. Örültünk a találkozásnak, bár nem a mi ismerősünk volt, de mégis valahogy feldobja az embert hogy a világ egy kis eldugott helyén összefutnak emberek. Érdekesek ezek a véletlenek. Zenkő is találkozott már egy másik utunkon ebben a kikötőben egy hajós ismerősével. A találkozás után visszamentünk az öblünkbe, és lepihentünk.

2016 április 21 Csütörtök

Palmizana - Rogoznica, 39.9 tmf.

Korán átmotoroztunk a reggeli szélcsendben a 3 mérföldre lévő Hvar-ba. A térképünk szerint lehet a városi öbölben horgonyozni, ráadásul mi egy távoli részében dobtunk horgonyt, de egyből jött egy ember a parton és mutatta, hogy bójára kell álljunk, úgyhogy horgony fel és irány a bója. A város telepített ingyenes bójákat, amiken így előszezonban volt hely, bár nagy részét elfoglalták egy skipper képző hajói, és az előző napi magyar társaság egyik csendesebb pihenésre vágyó hajója is itt töltötte az éjszakát.

Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

Kikötés után már partra is szálltunk bejárni a város szűk utcácskáit, barangoltunk a sok régi épület között, megnéztünk pár templomot, és ismét megpróbálkoztunk a piaccal, hogy halat vegyünk, de sajnos, mint az előző napokon, itt is lekéstünk róla, mert tíz után a halas már nincs nyitva. Ezután felmentünk a várba, ahonnan be lehet látni az egész környéket. Szerintem ez a kilátás a legjobb Hvar-ban. Szeretem a régi épületeket is, de nekem a természeti szépségek többet jelentenek.

Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
ilyen üresen sem láttuk még a főteret
ilyen üresen sem láttuk még a főteret
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

Ebéd után indultunk is a megélénkült dél-keleti szélben. Nagy szerencsénk volt az időjárással, általában sütött a nap, és majdnem mindig volt szelünk, az első napokban erősebb, de még mostanra is maradt annyi, hogy ugyan 2-3 csomóval tudtunk haladni, de nem kellett motoroznunk, legalábbis a nap nagy részében. Este felé indítottunk motort, hogy még emberi időben 10 óra körül le tudjunk horgonyozni Rogoznicanál. Ha már jártunk egy öbölben, és ismerjük, akkor általában nem probléma a sötétben érkezés, bár lehetnek meglepetések. Egyszer itt Rogoznicanál majdnem megtréfáltak bennünket, Zenkővel jöttünk be az öbölbe Ibexen, és az előző évi horgonyzóhelyünkre tartottunk. Időközben azonban kihelyeztek egy kötéllel egymáshoz kötözött, kivilágítatlan bójasort. Szerencsére egy halász figyelmeztetett, amikor látta, hogy arra tartunk. Jobbik esetben a tőkesúlyba akadt volna bele a kötél és akkor csak egy hirtelen fékezés lett volna, de ha a hajócsavar tekeri föl, akkor pár órás küzdelem lett volna levagdosni. Most viszont nem tartogattak számunkra meglepetést, így gyors horgonyzás után lepihenhettünk.

2016 április 22 Péntek

Rogoznica - Tengerfejérvár, 36.5 tmf.

Rogoznicaban a legjobb, hogy az öböl minden széliránnyal szemben védett. Látnivaló nem sok van, a szigeten egy templom, egy tó, és a marina félszigetének a végében egy kápolna. Ez utóbbit mentünk el megnézni. Útközben Zolinak megmutathattuk a méregdrága yachtokat. Ez a marina az egyik legdrágább Horvátországban, ehhez igazodik az ott tartózkodó yachtok ára is. Bár egyszer Ibex-el is muszáj volt itt kikössünk, de ez egy régebbi történet. Aki végig olvassa az összes utunkat, megtalálja. ;) A kápolna után indultunk is vissza a hajóhoz, hogy időben megkezdjük a napi távot, mert csak 8 csomós szelet ígértek, ami nem biztosít gyors haladást. Így is volt, két-három csomó körüli volt egész nap a sebességünk. Hasznos lett volna egy spinakker.

Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex
Tavasszal az Adrián — Ibex

Murter környékén csorogtunk, amikor egy vitorlás verseny résztvevőit engedtük el, és közben fényképeztem őket. Egyszer csak látom ám, hogy a szembe jövő hajó, egy Equator 44-es, akkor ez magyar hajó kell legyen, hiszen ezt a típust első földkerülőnk, Gál József tervezte. A lelkes integetésben el is felejtettem fényképezni őket, csak egy kicsit elkésett videóban sikerült megörökítsem a találkozást. Az utolsó napon búcsúztattak bennünket a delfinek, jobban mondva csak a távolban körözve vadásztak, de legalább a látványukkal kezdhettük meg a búcsút az Adriától. A nap végén kicsit motoroztunk, mert a hajót visszaadás előtt még tele kellett tankoljuk, és gondoltam 8-ig csak nyitva van a benzinkút. 7 óra után fél perccel kötöttünk ki a kútnál, és bár a nyitást általában lazán kezelik a horvátoknál, a zárással kemények voltak. Hétkor zárt a kút, úgyhogy majd reggel újra korán kell keljünk, hogy még átadás előtt tankolhassunk.

Tavasszal az Adrián — Ibex

2016 április 23 Szombat

Reggel a már szokássá vált hat órás kelés, és hét előtt kint is voltunk a benzinkútnál. Tankolás után pedig vissza a kikötőbe. Nem volt nagy dolog, de alhattunk volna tovább, ha előző nap pár perccel korábban érkezünk. A hajó átvétel simán ment, a búvár ellenőrizte a hajó alját, sérüléseket keresve. Utána jött Luka, akit már ismertünk az első napról, akkor ő adta át nekünk a hajót. Nagyjából azokat a dolgokat nézte át, amiket átadáskor nekünk is megmutogatott. A vitorlákat most azért kicsit tüzetesebben megvizsgálta. :) A lényeg, hogy nem volt semmi probléma, így a kauciót visszakaptuk, és már indulhattunk is haza. Végül egy kis összefoglaló, hogy miért is egy szép időszak a tavasz az Adrián. Mellékesen nem csak az Adrián. :) Amíg nem volt hajóm, eszembe sem jutott volna elmenni a tengerhez tavasszal, vagy ősszel. Azt gondoltam, csak nyáron van elég meleg a fürdéshez. Azóta nálam kitágult ez az időszak, a május, és a szeptember mindenképp ajánlható, akkor már legalább 20 fokos a víz, vagy melegebb, amiben már kellemes fürdeni, főleg amikor a levegő 25-30 fokos. Az április és október már kockázatosabb, de akkor is vannak jó időszakok. Most 15 fokos volt a víz, így nem mentünk bele a tengerbe, de abban az évben, amikor Korfura túráztunk el, már lazán lehetett ebben az időszakban fürdeni. Ami előny ilyenkor, és ősszel, hogy nincsenek tömve a városok turistákkal, az öblökben is szabadon lehet horgonyozni. Vitorlázás szempontjából, nyáron sokszor nincs szél, vagy csak gyenge. Tavasszal és ősszel is előfordul a szélcsend, de ritkábban, és amikor van, akkor keményebbeket kapsz. Jó gyakorlásnak. :) Amit pedig ezen az úton fedeztünk fel, főleg Telascicán, de az út többi részén is, hogy rengeteg csodaszép virág, növény ilyenkor van teljes pompájában. Nyáron a nagy meleg miatt sok már nem él, kiég. Nekünk nagyon tetszett ez a tavaszi sokszínűség, csak ajánlani tudjuk.

Tavasszal az Adrián — Ibex

Ha tetszett a cikk oszd meg barátaiddal is:

Interaktív változat →